Nemzetközi bűnszervezetnek minősítette az ukrán parlament a Wagner-csoportot
Az orosz katonai magáncégeket pedig terrorszervezeteknek nyilvánították.
Az orosz katonai magáncégeket pedig terrorszervezeteknek nyilvánították.
Az ukrajnai háború hatására a nagymértékben megemelkedett gázárak miatt Norvégia jelentős bevételekre tett szert.
A kormány a védelmi kiadásokat akarja növelni.
Az uniós mentőcsapatok már elindultak a térségbe. Orbán is azonnali segítséget ígért Törökországnak.
Derült ki a svájci rendőrség titkosítás alól feloldott archívumaiban lévő anyagokból.
Az ukrán hírszerzés szerint Putyin kiadta a parancsot: márciusig el kell foglalni a teljes Donyeck és Luhanszk megyét.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Maliba utazik.
Oroszország ok nélkül rontott rá Ukrajnára, és egyedül viseli a felelősséget a háborúért – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár egy vasárnapi lapinterjúban.
Katonai puccsal jutott hatalomra 1999-ben, 2008-ban mondott le, miután pártja gyengén szerepelt a választásokon.
A kínai kormány eltévedt meteorológiai eszköznek nevezte a kedden felfedezett hírszerző léggömböt.
Az első miatt a kínai hatóságok elnézést kértek, de ettől még az amerikai kormány ideges.
Az ársapkák február 5-én élesednek.