Kínai kémlufit láttak Latin-Amerika fölött is

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. február 4.

Külpol

Az első miatt a kínai hatóságok elnézést kértek, de ettől még az amerikai kormány ideges. 

Egy második kínai léggömböt is láttak, ez Latin-Amerika felett száll. A hírt pénteken közölte az amerikai védelmi minisztérium.

Az eset újabb fordulatot jelent a Washington és Peking közötti feszültséget okozó ügyben, amely miatt Antony Blinken amerikai külügyminiszter pénteken elhalasztotta kínai látogatását.

Egy nappal korábban az Egyesült Államok bejelentette, hogy légterében kínai léggömb jelent meg. A Pentagon szerint most egy másik ilyen légi eszközt figyeltek meg, de már Latin-Amerika felett. Sem a helyét, sem a repülési irányát nem határozták meg.

Korábban a kínai hatóságok az első léggömbbel kapcsolatban sajnálkozásukat fejezték ki a szerintük „akaratlan” behatolás miatt, Washington azonban elfogadhatatlannak tartotta a történteket.

A Pentagon azt közölte, hogy nincs kétsége a léggömb kínai eredete és kémkedési célú felhasználásával kapcsolatban. A tájékoztatás szerint (az első léggömb) várhatóan még „néhány napig” az amerikai terület felett marad.

Pat Ryder szóvivő szerint a keleti irányban haladó léggömb péntek délután az Egyesült Államok középső része felett, mintegy 18 ezer méteres magasságban tartózkodott. Az eszköz a kereskedelmi légi forgalom felett repült, és „nem jelentett katonai vagy fizikai fenyegetést a földön tartózkodó emberekre”.

A szóvivő ugyanakkor nem volt hajlandó egyértelműen megmondani, hogy az eszköz mozgását távolról irányították-e.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.