Olaf Scholz: „Kizárólag Oroszország felelős a háborúért”

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. február 5.

Külpol

Oroszország ok nélkül rontott rá Ukrajnára, és egyedül viseli a felelősséget a háborúért – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár egy vasárnapi lapinterjúban.

A szociáldemokrata politikus a Bild am Sonntag című német lapban közölt interjúban kiemelte, hogy Oroszország az Ukrajna elleni háborúval szembeszegül az „európai békerenddel”, amit nem lehet tétlenül szemlélni, ezért Németország pénzügyi és humanitárius segítségnyújtással, valamint fegyverszállításokkal is támogatja védekezést.

Mindez nem veszélyezteti Németország biztonságát, hiszen a fegyverszállításokat „gondosan mérlegeltük és szorosan összehangoltuk szövetségeseinkkel, elsősorban az Egyesült Államokkal”, ez a közös fellépés pedig megakadályozza a háború eszkalálódását - fejtette ki Olaf Scholz.

Aláhúzta, hogy Vlagyimir Putyinnal telefonon folytatott megbeszélésein rendre nagyon világosan az orosz elnök tudomására hozza, hogy „Oroszország egyedül viseli a felelősséget a háborúért.”

Boris Johnson egykori brit kormányfő azon állításával kapcsolatban, miszerint Vlagyimir Putyin a háború megindításának hónapjában, 2022 februárjában rakétacsapással fenyegette meg egy telefonbeszélgetésük során, Olaf Scholz azt mondta: „az orosz elnök nem fenyegetett meg sem engem, sem Németországot.”

Vlagyimir Putyin azon kijelentésére, hogy ismét német tankok fenyegetik Oroszországot, kiemelte, hogy az orosz elnök szavai beleillenek a „zavaros történelmi összehasonlítások sorába, amelyekkel az Ukrajna elleni támadást igyekszik igazolni.”

Arra a kérdésre, van-e megállapodás Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel arról, hogy a Nyugatról érkező fegyvereket csak ukrán területen vetik be és nem támadják velük Oroszországot a saját területén, a kancellár azt mondta, hogy „ebben egyetértés van.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.