Videó: így lőtték le a kínai kémlufit az amerikai légtérben

  • narancs.hu
  • 2023. február 5.

Külpol

A kínai kormány eltévedt meteorológiai eszköznek nevezte a kedden felfedezett hírszerző léggömböt.

Az amerikaiak által csak kínai „kémballon” néven emlegetett tárgy helyi idő szerint nem sokkal délután fél 3 után süllyedni kezdett az Atlanti-óceán felett, miután elhagyta az Egyesült Államok keleti partvidékét, Dél-Karolina partjait.

Előzőleg a szövetségi légügyi hatóság átmenetileg leállította a légi közlekedést a körzetben, ami három nagy repülőtér forgalmát is érintette.

A parti őrség katonai művelet miatt a környékben hajózókat arra figyelmeztette, hogy hagyják el az környező vizeket.

Az összefoglalók szerint az elnököt kedden tájékoztatták a légi eszköz észleléséről, ami vélhetően Alaszka felett ért amerikai terület fölé mintegy 20 kilométeres magasságban. A védelmi minisztérium azt javasolta, hogy az eszközt ne próbálják megsemmisíteni a szárazföld felett, mert a polgári lakosságot fenyegető kockázat felülmúlja a kínai hírszerzési információk okozta lehetséges kárt.

A léggömb mérete nagyjából akkora, mint három iskolabusz.

Az incidens miatt Anthony Blinken amerikai külügyminiszter lemondta a hétvégére tervezett kínai útját, amelynek célja az amerikai-kínai feszültség csökkentése lett volna. A miniszter közleménye szerint az eset olyan körülményeket teremtett, amelyek keresztül húzzák utazásának tervezett célját.

Hasonló léggömböt észleltek Latin-Amerika felett is.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.