A NATO és az EU vezetői támogatásukról biztosították Törökországot és Szíriát

Külpol

Az uniós mentőcsapatok már elindultak a térségbe. Orbán is azonnali segítséget ígért Törökországnak.

Az Európai Unió vezetői, valamint Jens Stoltenberg NATO-főtitkár támogatásáról biztosította a földrengés sújtotta Törökországot és Szíriát, az EU közölte: az uniós mentőcsapatok már elindultak a térségbe.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára Twitter-üzenetében szolidaritását fejezte ki és közölte, a szövetségesek támogatást mozgósítanak a földrengés sújtotta Törökországnak.

"Teljes szolidaritásukat fejezük ki szövetségesünkkel, Törökországgal a szörnyű földrengést követően" – fogalmazott a NATO-főtitkár, majd hozzátette, felvette a kapcsolatot Recep Tayyip Erdogan török elnökkel és Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel.

 
Mentőalakulatok tagjai kutatnak túlélők után egy épület romjai között a délkelet-törökországi Diyarbakirban.
Fotó: MTI/EPA/Deniz Tekin

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke üzenetében az EU teljes szolidaritását fejezte ki Törökország és Szíria lakosságával. Közölte, Európa támogatása már úton van a térségbe. Az EU készen áll arra, hogy további segítséget nyújtson – tette hozzá az uniós bizottság elnöke.

Charles Michel, a tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke üzenetében részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak, a sérülteknek mielőbbi felépülést kívánt. Végezetül az Európai Unió szolidaritását fejezte ki.

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke üzenetében hangsúlyozta, Európa Törökország és Szíria népe mellett áll ezekben a nehéz pillanatokban.

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője azt írta, az EU kész segíteni, és együtt érez Törökország és Szíria népével.

 
Összeomlott lakóház romjaiból kiemelt sebesültet visznek hordágyon a dél-törökországi Adana nagyvárosban.
Fotó: MTI/AP/IHA/Elif Aysenur Bay

Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztos Twitter-üzenetében azt közölte, a reggeli földrengést követően az Európai Unió aktiválta az uniós polgári védelmi mechanizmust, sürgősségi koordinációs központján keresztül pedig összehangolja az Európából érkező mentőcsapatok kiküldését. Hollandia és Románia mentőegységei már úton vannak – tette hozzá az uniós biztos.

Orbán Viktor is részvétet nyilvánított Törökországnak és Recep Tayyip Erdogan török elnöknek a 7,8-as erősségű éjszakai földrengés után. A magyar miniszterelnök a Twitteren azt írta: "imádkozunk az áldozatok családtagjaiért". 

Orbán azt írta, utasította a magyar hatóságokat, hogy nyújtsanak azonnal segítséget Törökországnak.

Az EU és a NATO mellett Vlagyimir Putyin is segítséget ajánlott fel Erdogannak és Aszadnak a földrengés miatt. Putyin a moszkvai tájékoztatás szerint telefonon részvétét fejezte ki Recep Tayyip Erdogan török államfőnek a természeti csapás áldozatai miatt, és kifejezte Oroszország készségét a segítségnyújtásra. Hasonló tartalmú eszmecserét folytatott az orosz vezető Bassár el-Aszad szíriai elnökkel. Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma közölte, hogy kész két, mentőalakulatokat szállító Il-76-os repülőgépet Törökországba indítani a Gaziantep tartományban történt földrengés következményeinek elhárítására. A tárcavezető, Alekszandr Kurenkov utasítására a minisztérium Centroszpasz légimozgékonyságú egységének száz szakemberét helyezték készenlétbe.

Mint arról lapunk is beszámolt, több erős földrengés rázta meg hétfőre virradóan Törökország délkeleti és Szíria északi részét, a legnagyobb rengés a Richter-skála szerinti 7,8-as erősséget is elérte. A földmozgásnak Törökországban és Szíriában is több száz halálos áldozata és több ezer sérülje van.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.