Nemzetközi bűnszervezetnek minősítette az ukrán parlament a Wagner-csoportot

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. február 6.

Külpol

Az orosz katonai magáncégeket pedig terrorszervezeteknek nyilvánították.

Nemzetközi bűnszervezetnek minősítette az orosz Wagner zsoldoscsoportot az ukrán parlament hétfőn – közölte Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő a Telegram üzenetküldő alkalmazáson. A határozatot 333 képviselő szavazta meg a 450 tagú törvényhozásban. Ezen kívül a parlament 336 szavazattal azt a határozatot is elfogadta, amelyben az orosz katonai magáncégeket terrorszervezeteknek nyilvánította.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál közölte, hogy a Wagner zsoldoscsoportról szóló határozatot január 30-án terjesztette be több frakció hatvan képviselője. A dokumentum szerint Ukrajnának olyan vitathatatlan bizonyítékok vannak a birtokában, amelyek a Wagner tevékenységének bűnöző jellegéről tanúskodnak.

Az ukrán főügyészség február 3-án jelentette be, hogy a Wagner katonai magáncég vezetőjét, Jevgenyij Prigozsint Ukrajna területi integritásának megsértésével és az ország elleni háborúban való részvétellel vádolták meg. Az ukrán főügyészség szerint Prigozsin közvetlenül felelős több ezer háborús bűnért. A főügyészség szerint felhatalmazást kapott arra, hogy legénységet toborozzon, azt kiképezze, majd az Ukrajna területén folyó harci cselekményekbe irányítsa. Mindez a jelenlegi orosz rezsim teljes támogatásával történt.

A főügyészség hangsúlyozta, hogy a Wagner zsoldoscsoport tagjai sem kerülik el a felelősségre vonást, még azok sem, akik külföldre menekültek.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.