Kínában mostantól nem közlik a napi járványadatokat
A rekordszámú új fertőzés ellenére négy napja nem számoltak be koronavírus által okozott halálesetről.
A rekordszámú új fertőzés ellenére négy napja nem számoltak be koronavírus által okozott halálesetről.
Az új tilalom a humanitárius szervezetek munkáját is ellehetetleníti.
A dokumentumfilm készítői utánajártak, melyik orosz alakulat tartotta megszállva az ukrajnai várost.
Bűnvádi eljárás indítását javasoltak a volt elnök ellen a tavaly év eleji Capitolium elleni támadás miatt.
A gyanúsított korábban szablyával támadt bevándorlókra.
Szemtanúk szerint hét vagy nyolc lövés dördült el, egy 69 éves férfit őrizetbe vettek.
Több ezer embert ítéltek már el azért, mert háborúnak nevezték a „különleges hadműveletet”.
Rekordösszegű, 90 milliárd forintnyi óvadék ellenében.
13 kötetnyi dosszié vált elérhetővé a Securitate belső ügyiratai közül.
Navracsics Tibor elégedett.
A rendőrök végignézték az akciót.
A gyakorlat célja „az esetleges tengeri fenyegetések közös elhárítása”.
Az energiaszolgáltatás az orosz támadások miatt sokszor csak néhány órára áll helyre Ukrajnában.
Nyár óta a város mellett, nyílt terepen zajlott a csata, most az oroszok betörtek a lakóházak közé.