Eltiltanák Trumpot az elnöki hivataltól

  • narancs.hu
  • 2022. december 23.

Külpol

Bűnvádi eljárás indítását javasoltak a volt elnök ellen a tavaly év eleji Capitolium elleni támadás miatt. 

Eltiltaná Donald Trump volt államfőt az elnöki hivataltól az amerikai képviselőház bizottsága, amely a washingtoni Capitolium elleni 2021. január 6-ai támadás körülményeit vizsgálta. A testület csütörtök éjszaka hozta nyilvánosságra másfél éves munkájáról szóló teljes jelentését.

A bizottság célja az volt, hogy megállapítsa az események idején még hivatalban lévő elnök szerepét a történtekben. A több mint 800 oldalas dokumentum a volt elnök központi szerepét hangsúlyozza a január 6-ai zavargásokban, amelynek során tüntetők törtek be a törvényhozás épületébe. „A január 6-ai események egyike sem történt volna meg nélküle” – fogalmaz a jelentés.

A demokrata többségű bizottság hétfőn bűnvádi eljárást javasolt Donald Trump ellen az igazságügyi minisztérium számára. A javaslat kormányellenes szervezkedéssel, lázadás szításával, segítésével, támogatásával és felbujtással, valamint azzal vádolja a politikust, hogy akadályozta a kongresszus hivatali működését. A vizsgálóbizottság javaslata nem kötelező érvényű, arról, hogy indul-e bűntetőeljárás, valószínűleg Merrick Garland igazságügyi miniszter dönt.

A testület tagjai eljárást kezdeményeztek több republikánus képviselő ellen az alsóház etikai bizottságánál hétfőn, mert nem tettek eleget a vizsgálóbizottság idézésének. Az érintett képviselők között van Kevin McCarthy, a képviselőházi republikánusok vezetője, a házelnöki poszt várományosa és Jim Jordan, akit a republikánusok a törvényhozás felügyeleti bizottságának elnökévé jelölnek januárban, amikor átveszik a többséget a képviselőházban.

Jim Jordan hétfőn szóvivője útján reagált, aki azt nyilatkozta, hogy a bizottság pártalapon, politikai színjátékot rendezett, tudatosan meghamisítva bizonyítékokat, és az Egyesült Államok Képviselőházának történetében első alkalommal megakadályozta, hogy egy vizsgálóbizottság munkájába a kisebbségben lévő párt képviselői is bekapcsolódjanak.

A vizsgálóbizottsága az elmúlt 18 hónapban tíz köznyilvános meghallgatást tartott, ezer embert kérdezett ki és egymillió oldalnyi dokumentumot dogozott fel. Hét demokrata és két republikánus tagból állt, utóbbiak Donald Trump párton belüli ellenfelei, Liz Cheney és Adam Kinzinger voltak.

A Capitolium ostromát részletesen feldolgozta a Magyar Narancs. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.