Lemondott a lengyel külügyminiszter

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. augusztus 20.

Külpol

Jacek Czaputowicz már korábban döntött erről, csak úgy, mint a két napja távozó egészségügyi miniszter.

Távozik a lengyel külügyminiszteri posztról Jacek Czaputowicz, lemondását már benyújtotta Mateusz Morawiecki miniszterelnöknek - a lépésről csütörtökön a lengyel külügyi szóvivő tájékoztatott.

Czaputowicz már korábban jelezte: a júliusi elnökválasztás utáni időszak alkalmas lesz arra, hogy a lengyel diplomácia élén váltás történjék - idézik fel a PAP hírügynökségnek továbbított közleményben.

A külügyi tárcát 2018 óta irányító Jacek Czaputowicz kifejezte meggyőződését, hogy utódja folytatja majd a jelenlegi politikát, és "hozzájárul Lengyelország nemzetközi pozíciójának megerősítéséhez".

false

 

Korábbi sajtóértesülések Krzysztof Szczerski minisztert, a lengyel államfő jelenlegi kabinetfőnökét és külügyi államtitkárát, illetve Pawel Jablonskit, a hét elején Magyarországra látogató külügyminszter-helyettest említették Czaputowicz utódjaként. Szczerski egyelőre cáfolta, hogy munkahelyváltást tervezne.

Lengyelországban a kormányzó Jog és Igazságosság elnöke, Jaroslaw Kaczynski korábbi bejelentése szerint szeptemberben vagy legkésőbb október elején terveznek mélyrehatóbb kormányátalakítást.

A külügyminiszter előtt két nappal, kedden Lukasz Szumowski nagy népszerűségnek örvendő lengyel egészségügyi miniszter mondott le. Közlése szerint az eredetileg februárra tervezett leköszönését eddig fontos feladatok befejezése és a koronavírus-járvány kezelése érdekében halogatta.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.