Új-Zélandon csak a Pfizer vakcinájával oltanak

  • narancs.hu
  • 2021. március 8.

Külpol

És lesz elég az egész lakosságnak.

Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy a korábbi tervektől eltérően csak a Pfizer és a BioNTech gyógyszergyártó cégek közös fejlesztésű vakcinájával fognak oltani az országban a koronavírus ellen, és hogy az egész lakosság számára elegendő mennyiségről kötöttek már előszerződést a gyártókkal.

Korábban azt tervezték, hogy négy különböző vakcinával oltanak, a kormány mégis úgy döntött, hogy a Pfizer oltóanyagának nagy hatékonysága miatt csak ezt fogják használni. Ezenkívül igazságosabb is így a lakossággal szemben, valamint könnyebb a tömeges oltás lebonyolítása egy oltóanyaggal – tette hozzá.

Az AP hírügynökség szerint a döntésben szerepet játszhat az is, hogy lassan megy az egyes oltóanyagok hazai engedélyeztetése. Eddig még csak a Pfizerét hagyta jóvá a gyógyszerfelügyelet, két másik engedélyezése csak folyamatban van.  

Új-Zéland tízmillió adag Pfizer-vakcinát vett, ami fejenként két adagot számolva elég az ötmillió fős lakosság beoltására. Ennek a mennyiségnek a legnagyobb része az év második felében érkezik a szigetországba – mondta Ardern.

Új-Zélandon már beoltottak néhány ezer embert, főleg olyanokat, akik az egészségügyben, illetve a határátkelőknél dolgoznak. Az országnak már tavaly sikerült gyorsan megállítania és teljesen visszaszorítania a járványt, így ott nem olyan sürgős a tömeges oltás, mint más országokban. Mindazonáltal az év végére várható, hogy mindenkit kétszer beoltanak.

Új-Zélandon eddig összesen alig több mint kétezer fertőzöttet regisztráltak, és 26 beteg hunyt el.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.