Bár a múlt pénteki, botrányba fulladt Trump-Zelenszkij-találkozó után némileg csökkent az amúgy is egyelőre bizonytalan részleteket tartalmazó megállapodás esélye – jóllehet kedden, miután Trump leállította az Ukrajnába irányuló fegyverszállítást Zelenszkij arról posztolt, készek tárgyalni a békéről az Egyesült Államokkal –, de nagy tétekben fogadnánk, hogy az amerikai vezetés nem mondott le Ukrajna földben rejtőző kincseiről. Saját jól felfogott érdekükben alighanem az ukránok is aláírnák azt a bizonyos papírt, joggal vélve például, hogy az amerikaiak csak nem hagyják veszni a sajátjukat.
Már az előzetes amerikai követelésekben is sokféle ásványkincset emlegettek – némelyiket látszólag alaptalanul keresték volna Ukrajna földjében, de a megoldás, mint látni fogjuk, alighanem az amerikai fél felületességében rejlik.
Közhelynek számít, hogy Ukrajna rendkívül gazdag ásványi lelőhelyekben, és ezzel Európa egyik legfontosabb – részben tényleges, ráészben potenciális – nyersanyagforrása. A szinte reklámszövegnek ható leírás önmegában is impozáns: az országban 20 ezer (részben nyilván potenciális) lelőhely található, amelyekből mintegy 100-féle (más forrás szerint rögtön 117-féle) ásványt termelnek ki ipari célokra. Még ha ezeket a számokat túlzónak is találjuk, azért az jellemző, hogy egyetlen országban megtaláljuk - mármint gazdaságosan hasznosítható, kitermelhető koncentrációban – a periódusos rendszer elemeinek jó részét. És akkor nem beszéltünk azokról a potenciális bányászati helyszínekről, amelyek még – részlegesen vagy teljesen – feltárás előtt állnak.
Jön a szén, csúszik
Az ország esetében mindenekelőtt (de korántsem kizárólag) az energiahordozókra szoktak utalni, amelyek bőségesen állnak rendelkezésre – főleg ha afféle hasznos fikció gyanánt feltételezzük az ország területi egységét, ami inkább már 2014 (a Krím nyílt annektálása és a keleti megyék akkor még álcázott megszállása), mint a 2022-es nyílt agresszió óta maga is csak fikció. Mindez a megállapítás legnyilvánvalóbb módon az ország legrégebben kitermelt ipari energiahordozójára, a kőszénre érvényes. Mert hiába rendelkezik (bár inkább rendelkezett) kokszolható, azaz acélgyártáshoz használható feketekőszén kategóriában a világ 12. legnagyobb kitermelője büszke címmel, és még kissé kevésbé jó (de még mindig remek) minőségű ipari és háztartási energiahordozóként használt bitumenes szén (hazai terminológiával: barnaszén) tekintetében a 13. hellyel, ha egyszer ezek a lelőhelyek, mindenekelőtt a Donyec-medencében rejlők mértékadó becslések szerint 82 százalékban már az oroszok által megszállt területen találhatók. Ráadásul a háború miatt jelentősen csökkenhetett a szénkitermelés – de emiatt már a lelőhelyek új gazdáinak fájhat a feje. Panaszra azért nekik sem lehet okuk:
a teljes ukrajnai szénkészlet mennyiségét 40 milliárd tonnára becsülik.
Ehhez képest sokkal jobban állnak a kőolaj- és főleg a földgázlelőhelyek tekintetében az ukránok. Ezeknek becslések szerint csak a negyede veszett el a háború eddigi három éve alatt. Ráadásul földgáz tekintetében az európai országok között Ukrajna rendelkezik a második legnagyobb készlettel – ez 1,09 billió köbmétert jelent, ami talán világviszonylatban nem olyan rendkívüli depozit, de a kontinensen csak a norvégok tártak fel többet. Ennek dacára az ország szükségletének mintegy felét fedezte orosz importból, mivel a földben rejlő iszonyú mennyiség jórészt még megművelés, kitermelés előtt áll. Ennek az eredete még a szovjet időkre nyúlik vissza. Amikor (leginkább a hetvenes években) felfedezték a hatalmas nyugat-szibériai földgázkincset, az akkori moszkvai politikai vezetés mindent erőforrást, anyagi és műszaki eszközt ennek kitermelésére csoportosított át. Ennek köszönhetően jelenleg mind a Kárpátok előterében, mind Kelet-Ukrajnában (ez már kockázatos, jövőjét tekintve bizonytalan régió), mind a Fekete-tenger part menti szakaszán (a kontinentális talapzaton) hatalmas, jórészt még kiaknázatlan készletek várnak kitermelésre. Ráadásul Ukrajna kiemelkedő mennyiségű palagázzal is rendelkezik – nos, ebből még egy köbméternyit sem termeltek ki; minek tették volna, akadt gáz bőven, más forrásból. A szénhidrogének közül a kőolaj sem hiányozhat a földgáz mellől, habár ebből sem a kitermelés, sem a feltárt készletek (ami összesen az ország éves fogyasztásának 4,4-szerese) sem jelentős. Az ukrán olaj fő lelőhelyei Kelet-Ukrajna (az oroszok által jórészt már elfoglalt Donyec-medence), Nyugat-Ukrajna (a Kárpátok előtere, ahol régóta zajlik kitermelés) és megint csak a Fekete-tenger kontinentális talapzata.
Ukrajna hagyományosan a kontinens, sőt a világ egyik legjelentősebb vasérctermelője: a fő lelőhelyek Krivij Rih (Krivoj Rog) és Kremencsuk régiójában találhatók: márpedig ezek a területek a háború során végig Ukrajna kontrollja alatt álltak. Ez az érckészlet kulcsfontosságú a nehézipar számára, a kitermelésből (amellyel Ukrajna a 10. helyen áll a világban) bőven jutott exportra is.
Szintén stratégiai fontosságú az ország mangánérc készlete, aminek fő lelőhelyei Nikopol és Marhanec környékén találhatók, azaz a tavaly június elején az oroszok által felrobbantott Kahovkai-víztározó jelenleg is ukrán oldalán (az ország délkeleti részén). Márpedig Ukrajna a világ egyik legnagyobb mangánérctartalékával rendelkezik és kitermelésben már most is a 8. helyen áll – ez a fém pedig nélkülözhetetlen ötvözőanyag az acélgyártásban, de mangán-oxidot is számos célra használják, így szárazelemek előállítására.
Ha akad még kiemelten értékes ásványi nyersanyag, amelyből Ukrajna igen jól áll, az a titánérc: ma is a világ egyik legjelentősebb (a bányászat volumenét illetően a 6.) kitermelője, a tetemes készletek miatt pedig még egy jó ideig nem kell aggódniuk az ukrán titán jövője miatt. A fő lelőhelyek Dnyepropetrovszk és Zsitomir környékén találhatók, ahol még mindig Ukrajna az úr.
A titánt vassal, alumíniummal, molibdénnel vagy vanádiummal ötvözve létfontosságú, kis sűrűségű, ámde nagy szilárdságú anyagokat kapunk, amelyek a repülőgépiparban és az űrhajózásban is kulcsfontosságúak (részben emiatt is a titán hadiipari felhasználása tetemes), az autók gyártásánál is használják a titánötvözeteket, de alkalmazzák orvosi protézisekben is. A titánsókat katalizátorokban és a titán-dioxidtól fehér pigmentanyagokban találjuk meg. Ukrajna nikkel, króm és alumínium (bauxit) készletei, bár nem drámaian jelentősek, de azért ezeket sem érdemtelen kitermelni, ahogy tették már eddig is.
De akad az országban uránérc is, bőségesen, mindenekelőtt Kropivnickij (Közép-Ukrajna; a város korábbi, szovjet eredetű nevén Kirovográd, még korábban, a cári időkben: Jelizavetgrád) környékén. Az atomenergia előállítása és Ukrajna jövőbeli energetikai függetlensége szempontjából is kulcsfontosságú uránércbányászat terén is a 10. helyen állt Ukrajna – a kitermelést nyilván ebben az ágazatban is csökkentette a háború.
Az eddigiekhez kapcsolódva, és ha már kőszénről esett szó korábban: kémiailag tiszta szén is rejtőzik az ukrán földben. A de jure és de facto egyaránt ukrán kézen lévő zsitomiri és a dnyepropetrovszki régiók rejtik a világ egyik legnagyobb grafitkészletét: Ukrajna most is a világ 8. legjelentősebb kitermelője. Márpedig a grafit tényleg stratégiai nyersanyag: a nukleáris technológiában éppúgy alkalmaznak grafitrudakat, mint grafitelektródákat a kohászatban, illetve elektromos telepek gyártásánál – vagy éppen az írószeriparban. Ehhez képest a kaolin terén (a készletek Vinnyica és Dnyipro térségében találhatók, még most is ukrán földön) még fontosabb az ország pozíciója: a 6. legnagyobb kitermelők voltak, legalábbis a háború kezdetéig, eme a porcelánkészítésben létfontosságú agyagásvány terén.
Akadnak látszólag kevésbé egzotikus ásványkincsek, amelyek a maguk nemében azért fontosak: a nem csak a műtrágyagyártásban létfontosságú kálisótelepek szerencsés módon Nyugat-Ukrajnában a lvivi régióban találhatók, akárcsak a nem kevésbé fontos kősókészletek egy része is; ezekből viszont sajnálatosan bőven a található a korábban erővel elszakított Donbasz-régióban is. Ukrajna kénbányászatban is jelentős teljesítményre képes, márpedig a kén elsőrendű vegyipari nyersanyag! Bár a krími és a kelet-ukrajnai (pl. a higanyforrásként is számottevő horlivkai) lelőhelyek elveszni tűnnek, de azért tartósan ukrán fennhatóságú nyugati területeken (Lviv, Mikolajiv térsége) is találhatók gazdag kéntelepek.
Sokan vannak kevesen
Ideje rátérni az ukrajnai ásványkincsekről szól diskurzus legrejtélyesebb eleméhez: mi a helyzet a Trump és stábja által annyit emlegetett ukrajnai ritkaföldfémekkel? Nos, ez esetben érdemes észben tartani, hogy ritkaföldfémeknek (angolul Rare Earth Elements, REE) a periódusos rendszerben sajátos L-alakban elhelyezkedő 17 összetéveszthetetlenül csillogó, lágy, ám nehéz fémet hívjuk.
Ezekből ugyan mindenfelé előfordul a Föld kérgében valami, némelyik Ukrajnában sem kevés (leginkább a szkandiumot szokták emlegetni), csak éppen nem gazdaságosan kitermelhető, valamennyire magas (de legalább nem annyira alacsony) koncentrációban. A cinikus putyini orosz vezetés fel is ajánlotta, hogy az amerikaiak inkább hasznosítsák az ő, az ukránokénál jóval jelentősebb, ritkaföldfémkészletüket. E pillanatban, amikor már az Északi Áramlat gázvezeték közös orosz-amerikai újraindításáról szól a deal, még ez sem tűnik kivitelezhetetlennek. No de akkor mire gondoltak Trumpék? Valószínűleg olyan, a földkéregben sokszor tényleg nem oly sűrűségben előforduló fémásványokra, amiből viszont ha nem is óriási, de már értelmezhető mennyiségben fordul elő az ukrán földben. Ilyenek mondjuk az erős mágnesek, vagy különleges acélötvözetek készítéséhez használt nióbium, tantál rokonfém kettős, vagy az egészen más tulajdonságokkal bíró berillium, cirkónium, illetve a többé-kevésbé minden izotópjában enyhén radioaktív, de azért ötvözőfémként és a jövő nukleáris iparának kulcsanyagaként is keresett, Ukrajnában sem gyakori tórium. Megannyi széleskörűen felhasználható, ismét csak stratégiai jelentőségű és nem utolsósorban jó áron eladható anyag. De akad a földben olyan nemesfém is, ami viszonylag ritka, és pont ez adja az értékét: aranyat is találni a Kárpátok vidékén és dnyepropetrovszki régióban – csak meg ne hallja ezt is Trump és csapata (vicceltünk, rég tudják).
Azt meg már csak szinte mellékesen tesszük hozzá, hogy az utóbbi években jelentős lítiumlelőhelyeket fedeztek fel, ami az akkumulátorgyártás mostanában domináló technológiája miatt stratégiai jelentőségű. Azért az ígéretes lelőhelyek között is akad, ami már az oroszok megszállta területen, Mariupoltól nyugatra található. Sajnos nem tudhatjuk, hogy mire beindulhatna (optimális esetben is 2030 után) a nagyobb volumenű ukrajnai, esetleg már amerikai érdekeltségű lítiumkitermelés, akkor még mindig a lítiumos akkumulátoroktól függ-e majd a mostanában Trump-komisszárt játszó Elon Musk és riválisai érdekeltségébe tartozó elektromobilitás jövője.
Ukrajna ásványkincsei tehát sokszorosan stratégiai fontosságúak, nemcsak saját ipara és energiabiztonsága, hanem a globális piacok számára is,
az ország pedig már most is rengeteget exportál belőlük. A jelenlegi háborús helyzet miatt azonban több bányászati terület veszélyben van, vagy esetleg már réges-rég orosz kézbe került és jelenlegei világpolitikai felállás mellett éppen arra van az ukránoknak a legkisebb esélyük, hogy ezt – külső támogatással – visszafoglalják. A bányák közül sok nem is működik teljes kapacitással; ha pedig Trumpék azokra az ásványkincsekre is igényt tartanak, amelyek már az agresszor kezére kerültek, akkor ezt Putyinnal kell leboltolniuk.
(Címlapképünkön: A Zavalivsky Graphite ukrán bányavállalat külszíni grafitbányája a közép-ukrajnai Kirovohradi területen. Fotó: MTI/EPA/Arszen Dzodzajev)
