Kilép a ColorStarból egy alapító, búcsúzik a zenekar

  • narancs.hu
  • 2022. november 30.

Kultúra

Szalay Péter döntése miatt az együttes inaktívvá nyilvánította magát.

Kilép a ColorStar zenekarból Szalay Péter gitáros, dalszerző, az együttes egyik alapítója – olvasható a ColorStar Facebook-oldalán.

A döntést sajnálják, de tiszteletben tartják a többiek.

„A zenekar ennek fényében inaktívvá nyílvánítja magát. Nem zárjuk ki annak lehetőségét, hogy egyszer még színpadra állunk együtt, de egyelőre nem tervezünk ezzel. Szeretnénk megköszönni mindenki támogatását, az összes eddigi zenekari tag, a stábunk és a menedzsmentünk munkáját. A szervezőknek a meghívásokat és a bizalmat! De legfőképpen Nektek, a közönségnek szeretnénk meghálálni a 26-27 év közös élményeit, hogy figyeltetek ránk és hallgattatok minket, a sok energiát, amit tőletek kaptunk a koncerteken! Köszi!” – olvasható a közleményben.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk