Ünnepi játékkal várjuk a Sorközön!

Sorköz

December 3-tól együtt játszhat velünk, hogy hazavihesse a Sorköz kedvenc könyveit az ünnepekre!

Az idei ünnepekre a Sorköz is készül meglepetéssel. Nem is eggyel, hanem rögtön öttel, ugyanis ha velünk játszik december 3. és 10. között, akkor Ön lehet az egyik szerencsés, aki beteheti az öt könyvből álló könyvcsomagjaink egyikét a karácsonyfa alá.

A játék során öt kérdésre kell öt helyes választ adnia. (Előre megsúgjuk, nem lesz nehéz, főként akkor, ha járt már néha a Sorközön.) Mutatjuk, mivel ajándékozzuk meg a nyertest!

Először is Margaret Atwood legfrissebb magyarul megjelent kötetével. Az Égető kérdésekben a neves és nem véletlenül közönségkedvenc szerző azokat a legélesebben feszítő problémákat veszi elő, amelyek az utóbbi években mindannyiunkat foglalkoztattak.

Kováts Judit A Tátra gyermekei című, a Magvető gondozásában megjelent regénye egy a háború után elűzött késmárki lány, Lilli emlékein keresztül meséli el, hogyan hatott a második világháború, amelyben az igazi frontvonal nem országok között, hanem szomszédok, iskolatársak, egykori barátok között húzódott. Kiderül az is, mi lett azokkal a csehszlovákiai németekkel és magyarokkal, akiket származásuk miatt bűnösnek bélyegeztek, majd kitelepítettek. "A Tátra gyermekei arról szól, milyen nagy munkája lehet az érzékeny léleknek a világtörténelmi élményekkel, még az után is, hogy a sebek gyógyulni kezdenek. Arról is szó van, hogy a szabadságával együtt sok mindent el lehet venni az embertől, de az emlékeit nem" - írtuk a könyvről.

A következő kötet a csomagunkban Krekó Péter, Falyuna Nóra (szerk.): Sarlatánok kora - Miért dőlünk be az áltudományoknak?  A koronavírus-járvány tapasztalata sokakat rádöbbenthetett az áltudományos elképzelések és a hozzájuk kapcsolódó összeesküvés-elméletek meglepő mértékű elterjedtségére, illetve ennek egyéni és társadalmi szintű veszélyeire, időszerűbb tehát nem is lehetett ennek a komplex és izgalmas kötetnek a megjelenése. A kötete mindenkinek csak ajánlani tudjuk.

Kim Leine regénye, A Végtelen-fjord prófétái kakukktojás a válogatásban, mert nem idén, hanem már 2021-ben megjelent, de a legnagyobb örömünkre szolgált, hogy az Olvasni muszáj sorozatunkban előkerült. A regény megmutatja a skandinávok grönlandi ámokfutását, rámutatva, hogy az őslakosok erőszakos hittérítése, a kizsákmányolás, az európai kultúra, vagyis inkább „kultúra” kikényszerítése nem csak amerikai történet.

Végül és nem utolsó sorban a kisebbek örömére Matt Haig kedves téli-karácsonyi mesefolyamának legújabb részével kedveskedünk, amelyet a nemsokára megjelenő téli gyerekkönyves listánkba is beválogattunk. Az egér, akit Mikának hívnak című folytatásban nem Nikolasz, nem az ünnep és nem az Igazmondó Glimpi kerül a történet középpontjába, hanem Mika, az egér, akit eddig Nikolasz apró kísérőjeként ismerhettünk. Mika meséjén keresztül önbecsülésről, bátorságról, önmagunk és különbözőségeink felvállalásáról, illetve a valódi barátság mibenlétéről tudhatunk meg nagyon sokat, ráadásul túlmagyarázás nélkül, kedves és vidám tipográfia és illusztrációk kíséretében.

 

Keresse játékunkat december 3-tól a Sorközön! Mi már nagyon várjuk!

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk