Kultúra

Az 1960-as munkának vitathatatlan rangja van a filmtörténetben, hiszen ez volt az amerikai direct cinema egyik inspiratív nyitódarabja - ellenben az a feltételezés téves, hogy még a Kifulladásig is másként festett volna nélküle (híres filmjét ugyanis Godard hónapokkal korábban forgatta). Ám vajon érdemes-e ma rászánni az időt a művészettörténeti kollégiumok keretein kívül is? G.A.

"Kedves barátaim, elnökükként búcsúzom. Polgártársukként önökkel maradok" - így zárta beszédét 2003. február 2-án Václav Havel, aki tíz évig volt a Cseh Köztársaság államfője.

Nyitóest 2008. november 4., 19.00 Toldi mozi Az éjszakai portás szemével Krzysztof Kieslowski, lengyel, 1977, 17' Egy paranoiás éjszakai portás nézetei, akinek kedvenc időtöltése mások ellenőrzése - kommunizmus dióhéjban. A nyugdíjas éjszakai portás szemével Andreas Horvath, osztrák, 2006, 38' Kieslowski éjjeliőre nyugdíjba ment.

A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció szomorú történetekről mesél: barátok voltak, együtt ünnepelték a sátoros ünnepeket, de már régóta nem beszélnek egymással. Két zsidó származású közéleti személyiség: egyikük maradt liberális, másikuk aktív fideszes lett. Háromtagú család: szétköltözésük közvetlen okát a szülők a nemzeti érzés körüli ellentétekben látják. Hajdú Eszter és Gát Balázs dokumentumfilmjében ismét egy asztalhoz ülnek az elhidegült barátok és házasfelek, hogy egy mediátor segítségével járjanak utána, mi vezetett a szakításhoz. Köves Gábor

Öreg kínai fényképezőgép egy kínai öregember kezében. Kioldja a zárat. Klikk. Régi fényképei. A képeken a felesége. Holtan. Agyonverve. Aztán lassan fölfeslik a történet, a körülmények. A kulturális forradalom. A Nagy Proletár Kulturális Forradalom 1966-ban, amikor felülről szított-biztatott elégedetlenség robbant ki a diákok - még csak nem is egyetemisták, hanem középiskolások - között. Az iskolai egyenlőtlenség ellen lázadtak irtózatos dühvel, egyre könyörtelenebbül. Sokszoros feljelentéssel felérő tacepaók, vagyis kézzel írott falragaszok, vonulások és gyűlések, lökdösődés, törés-zúzás, aztán az "osztályellenség" nyilvános megalázása, megszégyenítése. "Ellenforradalmár, kapitalista társutas vagyok" - ezt kellett ordítania a székre állított, köpőcsészéből megitatott tanárnak, de hangosan, mert különben kapott a fejére. Egyébként is kapott, ököllel, lábbal, katonacsizmával, mert akkor azt volt sikk hordania egy elszánt vörösgárdistának. - kovácsy -

Az amerikai költő, Oliver Wendell Holmes 1859-ben publikált esszéjében a fényképet emlékező tükörhöz hasonlította. Holmes a "mechanikus objektivitás" korában élt és alkotott, amikor az uralkodó felfogás szerint a szubjektív megfigyelő beavatkozásának és értelmezési kísérleteinek radikális visszafogásával lehetséges a valóság és a természet objektív ábrázolása. Az alkotó, a művész, a tudós, a megfigyelő szerepét mechanikus folyamatoknak kell átvenniük, hogy áttételek nélkül sikerüljön közel férkőzni a valósághoz. Rév István

A Sátántangó írója ma hatvan éves. Korábbi interjúnkkal köszöntjük.

Szöszi szerelmem teherbe esett, itt az ideje hát egy biztonságos, ergo bin Laden-mentes világ eljövetelének - ez jár Morgan Spurlock "dokumentumfilmes", az emlékezetes(en bornírt) Super Size Me megalkotója fejében. Hogy e sajátos (pánik)reakcióban mennyi az őszinte aggodalom/pénzre váltható színjáték arány, kideríthetetlen.

Az első világháborús veteránok eltűnő nemzedékének állít emléket a világhírű kanadai társulat darabja, amelynek címe a Lost In Action kifejezés (akció közben eltűnt, illetve mifelénk: szolgálatteljesítés közben elhunyt) finom parafrázisa. Chrystal Pite, Kanada jelenleg legfontosabb fiatal koreográfusa és 2001-ben alapított társulata minden létező kortárs technikát a színpadra pakol a felidézés érdekében, sajnos a pantomim is előkerül, ami a jelképek sorában (piros virágok, sarkkutatós télikabátok), Owen Belton ambient zenéjére már didaktikus.

Kis túlzással majdnem mindegy, mi történik a berlini Staatsoper Unter den Linden színpadán 2007 áprilisában és májusában (a felvételt három előadásból állították össze) azon kívül, hogy Anna Netrebko és Rolando Villazón énekli Manont és Des Grieux-t. Nekik nemcsak a hírük, a hangjuk, a küllemük és a színpadi jelenlétük elsőrangú - ők olyan személyiségek, ami önmagában elég az operai varázslathoz.

című bűnregénye folytatja a félfrancia-félnémet rendőrnő, a "prodromális fázisban lévő gamma-alkoholista" Louise Boni rémálmainak bemutatását. A helyszín ezúttal is a látszólag kedélyes Freiburg, ám ezúttal nem zen buddhisták, hanem terroristák, szerbek és horvátok, pakisztániak, amerikaiak állnak a középpontban.

Az univerzum és persze Brooklyn is tágul, bizonyíték erre Michel Gondry munkássága. Ahhoz képest, hogy az Egy makulátlan elme... javarészben Jim Carrey fejében játszódott, kifejezetten a tágasság érzetét kelti, hogy a Tekerd vissza... egy egész utcasarkot birtokba vesz.

A fiatal, első kötetes szerző csapnivaló témáját - lecsúszott harmincas srác könnyű pénzt akar szerezni, ezért beáll az egyik pártba, míg meg nem törik az ott tapasztalt nagy erkölcstelenségben és az általános szplínben - igen kellemetlen kivitelezésben tálalja. Hol üres, hol fájdalmas lapossággal bölcselkedni próbáló közhelyeit globalizációról, politikáról és ezekről a mai fiatalokról egy nem is kiégett, csak kiüresedett partialkoholista szájába adja, s így a könyv lapjai a legalább negyven felsorolt különböző szórakozóhely miatt a Pesti Est, a bekezdésenként nagyjából négyféle vagánykodó és egyben nevetségesen életszerűtlen, öncélú káromkodás miatt pedig egy terjedelmes szlengszótár oldalaira emlékeztetnek. De még ha csak a trágárságok lennének suták! Ám az egész regényke az: leírások gyakorlatilag nem szerepelnek benne; a helyzetek megjelenítése kimerül a cselekmények tárgyilagos, káromkodásoktól kísért egymás mögé illesztésében; a szereplők jelleme pedig tökéletesen kidolgozatlan.

2006 decemberében az egyik budapesti szálloda igazgatója sokfogásos vacsorát adott néhány hajléktalan embernek. A hír megjelent a bulvársajtóban, és a fiatal médiaművész, Schneemeier Andrea a résztvevők felkutatásával megpróbálta rekonstruálni ezt az estét, amely leginkább gasztronómiai szempontból érdekes, ellenben rendkívül tapintatlan és erkölcsileg nagyon billenékeny helyzet lehetett.