Szunyókáló státusférfiak - Előválasztás

  • G. A.
  • 2008. október 30.

Film

Az 1960-as munkának vitathatatlan rangja van a filmtörténetben, hiszen ez volt az amerikai direct cinema egyik inspiratív nyitódarabja - ellenben az a feltételezés téves, hogy még a Kifulladásig is másként festett volna nélküle (híres filmjét ugyanis Godard hónapokkal korábban forgatta). Ám vajon érdemes-e ma rászánni az időt a művészettörténeti kollégiumok keretein kívül is? G.A.

Az 1960-as munkának vitathatatlan rangja van a filmtörténetben, hiszen ez volt az amerikai direct cinema egyik inspiratív nyitódarabja - ellenben az a feltételezés téves, hogy még a Kifulladásig is másként festett volna nélküle (híres filmjét ugyanis Godard hónapokkal korábban forgatta). Ám vajon érdemes-e ma rászánni az időt a művészettörténeti kollégiumok keretein kívül is? Nos, az 1960. április 5-i, Wisconsinban tartott demokrata elnökjelölti előválasztást (John F. Kennedy vs. Hubert Humphrey) feldolgozó kócos filmről aligha állítható, hogy problémamentes volna, hiszen a külső narráció szinte teljes mellőzése okán a korszakban nem teljesen jártas néző gyakran elveszítheti a fonalat, sőt talán azt sem érti, miért is volt jelentős az esemény (JFK-nak, aki a tárgyév elején még távolról sem számított tuti befutónak, nagyon is szüksége volt e korai győzelemre ahhoz, hogy meggyőzze képességeiről pártja doyenjeit). Az alkotók negyven évvel későbbi (a DVD-kiadáshoz készített) kommentárja jelentős mankó, bár a kontextus részletezésébe ők sem fektetnek sok energiát, inkább a forgatás (egyébként távolról sem érdektelen) technikai részleteiről adomáznak.

Drew és csapata korszakhatáron forgatott: noha a televízió ekkor már megkerülhetetlen, még nem a médiaszereplések uralják a kampányt, s a jelöltek megnyilvánulásait sem a tanácsadók tervezik patikamérleg és tesztcsoportok segítségével. Ám amit az Előválasztásban látunk, valójában nem sokban különbözik a jelenkori kampányok mozgóképes lenyomataitól. Persze naivitás azt várni, hogy éppen a megjelenését, fotogenitását is közismert tehetséggel kihasználó JFK legyen, teszem azt, Barack Obama (tudják, Kennedy volt a hatvanas évek Obamája, vagy hogy is van ez) szemléletes ellenpéldája. A kis különbségek ugyanakkor nem egészen jelentéktelenek, segítségükkel valamit megérezhetünk. Leginkább a spontaneitás rokonszenves többletét: kamerák jelenlétében ilyen fesztelenséggel (és ilyen csálé nyakkendővel) szivarozó vagy éppen szunyókáló státusférfiakat ma már nemigen látni.

A Kennedy és Humphrey személyiségéről, alkatáról kialakult vélekedéseket Drew filmje nem gazdagítja, inkább csak megerősíti. Humphrey rokonszenves, de kétségkívül nem túl dinamikus, JFK viszont olyan, mint egy rocksztár - a film elején pont úgy rohannak utána a csajok, mint Richard Lesternél a négy gombafejű után. Nehezen felejthető jelenet Humphrey küszködése a barátságtalan farmerek előtt, a kezét a háta mögött idegesen tördelő Jackie Kennedy vagy a választás napján szellemes cipőperspektívából készített képsor.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.