Szunyókáló státusférfiak - Előválasztás

  • G. A.
  • 2008. október 30.

Film

Az 1960-as munkának vitathatatlan rangja van a filmtörténetben, hiszen ez volt az amerikai direct cinema egyik inspiratív nyitódarabja - ellenben az a feltételezés téves, hogy még a Kifulladásig is másként festett volna nélküle (híres filmjét ugyanis Godard hónapokkal korábban forgatta). Ám vajon érdemes-e ma rászánni az időt a művészettörténeti kollégiumok keretein kívül is? G.A.

Az 1960-as munkának vitathatatlan rangja van a filmtörténetben, hiszen ez volt az amerikai direct cinema egyik inspiratív nyitódarabja - ellenben az a feltételezés téves, hogy még a Kifulladásig is másként festett volna nélküle (híres filmjét ugyanis Godard hónapokkal korábban forgatta). Ám vajon érdemes-e ma rászánni az időt a művészettörténeti kollégiumok keretein kívül is? Nos, az 1960. április 5-i, Wisconsinban tartott demokrata elnökjelölti előválasztást (John F. Kennedy vs. Hubert Humphrey) feldolgozó kócos filmről aligha állítható, hogy problémamentes volna, hiszen a külső narráció szinte teljes mellőzése okán a korszakban nem teljesen jártas néző gyakran elveszítheti a fonalat, sőt talán azt sem érti, miért is volt jelentős az esemény (JFK-nak, aki a tárgyév elején még távolról sem számított tuti befutónak, nagyon is szüksége volt e korai győzelemre ahhoz, hogy meggyőzze képességeiről pártja doyenjeit). Az alkotók negyven évvel későbbi (a DVD-kiadáshoz készített) kommentárja jelentős mankó, bár a kontextus részletezésébe ők sem fektetnek sok energiát, inkább a forgatás (egyébként távolról sem érdektelen) technikai részleteiről adomáznak.

Drew és csapata korszakhatáron forgatott: noha a televízió ekkor már megkerülhetetlen, még nem a médiaszereplések uralják a kampányt, s a jelöltek megnyilvánulásait sem a tanácsadók tervezik patikamérleg és tesztcsoportok segítségével. Ám amit az Előválasztásban látunk, valójában nem sokban különbözik a jelenkori kampányok mozgóképes lenyomataitól. Persze naivitás azt várni, hogy éppen a megjelenését, fotogenitását is közismert tehetséggel kihasználó JFK legyen, teszem azt, Barack Obama (tudják, Kennedy volt a hatvanas évek Obamája, vagy hogy is van ez) szemléletes ellenpéldája. A kis különbségek ugyanakkor nem egészen jelentéktelenek, segítségükkel valamit megérezhetünk. Leginkább a spontaneitás rokonszenves többletét: kamerák jelenlétében ilyen fesztelenséggel (és ilyen csálé nyakkendővel) szivarozó vagy éppen szunyókáló státusférfiakat ma már nemigen látni.

A Kennedy és Humphrey személyiségéről, alkatáról kialakult vélekedéseket Drew filmje nem gazdagítja, inkább csak megerősíti. Humphrey rokonszenves, de kétségkívül nem túl dinamikus, JFK viszont olyan, mint egy rocksztár - a film elején pont úgy rohannak utána a csajok, mint Richard Lesternél a négy gombafejű után. Nehezen felejthető jelenet Humphrey küszködése a barátságtalan farmerek előtt, a kezét a háta mögött idegesen tördelő Jackie Kennedy vagy a választás napján szellemes cipőperspektívából készített képsor.

Figyelmébe ajánljuk

Helyreigazítás

  • narancs.hu

Helyreigazítás az Egy elképesztő történet: gondnokság alá akarta vetetni egykori barátját, majd bíróságra ment, de a pert is elbukta című cikk miatt.

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.