Az 1960-as munkának vitathatatlan rangja van a filmtörténetben, hiszen ez volt az amerikai direct cinema egyik inspiratív nyitódarabja - ellenben az a feltételezés téves, hogy még a Kifulladásig is másként festett volna nélküle (híres filmjét ugyanis Godard hónapokkal korábban forgatta). Ám vajon érdemes-e ma rászánni az időt a művészettörténeti kollégiumok keretein kívül is? Nos, az 1960. április 5-i, Wisconsinban tartott demokrata elnökjelölti előválasztást (John F. Kennedy vs. Hubert Humphrey) feldolgozó kócos filmről aligha állítható, hogy problémamentes volna, hiszen a külső narráció szinte teljes mellőzése okán a korszakban nem teljesen jártas néző gyakran elveszítheti a fonalat, sőt talán azt sem érti, miért is volt jelentős az esemény (JFK-nak, aki a tárgyév elején még távolról sem számított tuti befutónak, nagyon is szüksége volt e korai győzelemre ahhoz, hogy meggyőzze képességeiről pártja doyenjeit). Az alkotók negyven évvel későbbi (a DVD-kiadáshoz készített) kommentárja jelentős mankó, bár a kontextus részletezésébe ők sem fektetnek sok energiát, inkább a forgatás (egyébként távolról sem érdektelen) technikai részleteiről adomáznak.
Drew és csapata korszakhatáron forgatott: noha a televízió ekkor már megkerülhetetlen, még nem a médiaszereplések uralják a kampányt, s a jelöltek megnyilvánulásait sem a tanácsadók tervezik patikamérleg és tesztcsoportok segítségével. Ám amit az Előválasztásban látunk, valójában nem sokban különbözik a jelenkori kampányok mozgóképes lenyomataitól. Persze naivitás azt várni, hogy éppen a megjelenését, fotogenitását is közismert tehetséggel kihasználó JFK legyen, teszem azt, Barack Obama (tudják, Kennedy volt a hatvanas évek Obamája, vagy hogy is van ez) szemléletes ellenpéldája. A kis különbségek ugyanakkor nem egészen jelentéktelenek, segítségükkel valamit megérezhetünk. Leginkább a spontaneitás rokonszenves többletét: kamerák jelenlétében ilyen fesztelenséggel (és ilyen csálé nyakkendővel) szivarozó vagy éppen szunyókáló státusférfiakat ma már nemigen látni.
A Kennedy és Humphrey személyiségéről, alkatáról kialakult vélekedéseket Drew filmje nem gazdagítja, inkább csak megerősíti. Humphrey rokonszenves, de kétségkívül nem túl dinamikus, JFK viszont olyan, mint egy rocksztár - a film elején pont úgy rohannak utána a csajok, mint Richard Lesternél a négy gombafejű után. Nehezen felejthető jelenet Humphrey küszködése a barátságtalan farmerek előtt, a kezét a háta mögött idegesen tördelő Jackie Kennedy vagy a választás napján szellemes cipőperspektívából készített képsor.
