Magyar Narancs: Ön egy nemzetközi kutatócsoport tagjaként öt évvel ezelőtt már járt az Antarktiszon. Akkor is, most is a globális felmelegedés geográfiai hatásait vizsgálta. Mennyire látványosak ezek a változások?A Fagyos Oázis Kutató és Filmes Expedíció vezetőjeként januárban indult útra. Három hónapig kutatták és filmezték az Antarktiszt. Ez volt az első alkalom, hogy kizárólag magyarokból álló csapat járt a jeges kontinensen, vagyis a fókák és a pingvinek először láthatták a piros-fehér-zöld lobogót.
Nagy Balázs: Az Antarktisz a globális változások egyik legjobb indikátorterülete, hiszen itt minden átalakulás nagyon dinamikus. A legapróbb éghajlati hatás is óriási változásokat eredményez. A folyamatok az Antarktisz oázisainak tartott peremvidéki területeken a legnyilvánvalóbbak. Valódi oázisok ezek a jégsivatagban, hiszen itt összpontosul minden élet, mozgás és változás: folyók, zöld színfoltok, gazdag állatvilág és mindaz, ami a kontinens belsejében már nem létezik. A peremterületek reagálnak legérzékenyebben az éghajlat változására, ezért különösen alkalmasak a kutatómunkára. Mi a jég visszahúzódását vizsgáltuk a talaj felszínén és a felszín alatt, illetve például az olvadás nyomán kialakuló folyóvizek változását. A Föld más területein évtizedes, sőt évszázados lefolyású átalakulások itt már öt év alatt is jól regisztrálhatók. Mérési eredményeink elsősorban a folyamatot dokumentálják, ugyanakkor modellezhetik a várható globális átalakulásokat is.
MN: Az expedíció sajátossága, hogy a magyarok nem a biztonságosnak mondható bázisokon, hanem speciális sátrakban laktak, és a szélsőséges időjárási viszonyok közt viszonylag nagy területeket bejártak. Kényszerűség volt a mobilitás, vagy a munka jellege tette szükségessé?
NB: A kitűzött feladatok nagy részét meg lehetett volna csinálni bázisról kiindulva is. Ám ahhoz, hogy egy ország állomáshelyén hosszabban tartózkodjunk, az ott folyó munkába és életbe bekapcsolódjunk, egyrészt rengeteg pénz kell, másrészt nagyon komoly nemzetközi együttműködés.
MN: Azért belepillanthattak az állomások életébe is, hiszen sokszor meghívták, vendégül látták, segítették az expedíciót a különböző országok bázisai.
NB: Egy bázist úgy kell elképzelni, mint valami építkezési területet: konténerek egymás mellett, egymáshoz rögzítve, ezekben él a személyzet, mely néhány kutató kivételével nem nagyon mozdul ki. Általában - a saját érdekükben - nincs is engedélyük elhagyni a bázist, féltik őket az eltévedéstől, a hasadékoktól, egyéb veszélyektől. Amolyan konzervdobozlét ez. Normális esetben egy bázisra évente csak egyszer érkezik ellátó hajó, a nyári időszakban. Odavisz egyévi felszerelést, élelmiszert. Többnyire a személyzet is lecserélődik, egy turnus szerződése egy évre szól. A bázislakók helyzetét jellemzi, hogy amikor március utolsó napjaiban eljöttünk, sírva búcsúztak tőlünk az oroszok, akik télire is ott maradtak, és a következő új arcot majd valamikor hat-hét hónap múlva látják.
MN: Kész BB-ház. Hányan élnek ma az Antarktiszon?
NB: A másfél európányi területén 4-5 ezer ember él. Ebből csak pár száz kutató, akik többnyire nem maradnak télre, hiszen olyankor ki sem lehet mozdulni a bázisról. A többiek technikusok, állomásfenntartók, szakácsok, orvosok. A magyar expedíció a maga hét tagjával kitett egy egész állomásnyi személyzetet: annyian voltunk, mint az oroszok. Nagyon komolyan számoltak velünk.
MN: Az Antarktisz ma nemzetközi terület. Milyen törvények szabályozzák az emberi jelenlétet?
NB: Már az első törvénykezési hullámban, 1961-től kezdve megtiltottak minden gazdasági tevékenységet, például az ásványi anyagok kitermelését, valamint a katonai tevékenységet. Bár sok állomás van, amely ma is a hadsereg irányítása alatt áll, leginkább az 50-es években épült chilei és argentin bázisok, de már ezek sem folytathatnak katonai tevékenységet. Nagy segítséget jelentenek viszont a kutatóknak, minket is a chilei légierő ka-tonai gépe szállított át az antarktiszi King George-szigetre. Természetesen tilos a bálnavadászat, 1994 óta pedig nem szabad szánhúzó kutyát vinni az Antarktiszra, mert az esetleg elszabaduló állatok nagy pusztítást végezhetnek az élővilágban. A turizmust is erősen szabályozni kell, mert a 80-as évekre óriási méreteket öltött. Egy antarktiszi út úgy néz ki, hogy Dél-Amerikában felpakolják a turistákat egy hajóra, amivel aztán néhány helyen kikötnek. A hajóknak a bázisoktól kell engedélyt kérniük a kikötésre, majd néhány órára kiteszik az embereket a jégre. A turisták a bázis környékén, pár száz méter sugarú körben bóklászhatnak, fényképezhetnek, de nem mehetnek oda az állatokhoz, és az éjszakát sem töltik a szigeten. Nagyon drága utak ezek, általában napi ezer dollárba kerülnek. Ezzel együtt is évente 10-15 ezer turista érkezik.
MN: Az expedíció célja a kutatás mellett egy négyrészes film forgatása volt, az ORTT megbízásából. Ebből gyönyörűséges részeket már láthattunk itt-ott, és hamarosan jön az egész. Nem mellékesen a kutatás anyagi háttere is a filmes oldalról jött. Lehet-e jövője az antarktiszi magyar jelenlétnek az egyszeri megmutatkozáson túl?
NB: Az antarktiszi jelenlétnek hatalmas presztízse van nemzetközi viszonylatban. Ott egy egész, sok szempontból fontos kontinens, ami nemzetközi terület ugyan, de csak annak a húsz országnak van érdemi döntési joga, amelyik teljes joggal társult az antarktiszi egyezményhez. Magyarország társult, de nem lehetett konzultáns tag, mivel ennek a folyamatos antarktiszi tevékenység a feltétele. A folyamatosság természetesen nem állandó ottlétet, hanem rendszerességet jelent, egy olyan kutatói program kidolgozását, ami érdemben hozzá tud tenni az Antarktisz feltárásához. Az expedíció reményeink és szándékaink szerint egy ilyen hosszú távú tudományos program és nemzetközi együttműködés alapja lehet.
Orosz Ildikó
