Lokál
Közélet, ha magyar: Juhász Péter a festői Rómában próbálja lebuktatni Rogánt
Az Együtt politikusa Helikopteres Tóni nyomába eredő lesifotósokat toboroz.
Készülnek a vizes-vb-re: ocsmány iszap és orrfacsaró bűz a Városligeti-tó helyén – Fotók
Elvileg a szinkronúszó számokat rendezik majd a Városligetben. A szervezőknek jól bele kell húzniuk, az ideiglenes lelátók ugyan már állnak, de a csónakázótó helyén elég áldatlan állapotok uralkodnak, ráadásul hatalmas a bűz.
Miklósa Erika, Eszenyi Enikő és Fekete György is dönthet Budapest új hídjáról
Olimpia nem, híd azért lesz. De nem ám gyaloghíd, amire a főváros lakosai vágynának.
„Egy nádas felér egy világegyetemmel” – Magyari Máté ökológiai szakreferens a Kis-Balatonról
A Kis-Balaton rehabilitációja, amelynek második fázisa két éve zárult le, nem volt mindig sikertörténet, de mára a kitűzött célokat jórészt sikerült elérni, a tájegység ökológiai állapota sokat javult – állítja a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNPI) munkatársa, a régió élővilágának avatott kutatója.
A józan ész diadala: Pest megye Pest megye marad
Lázár Jánosnak ezúttal nem sikerült. Pedig lehetett volna Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye is.
„Mindent meg fogunk tenni” – Lukács Áron, Auróra
Bár ételt és italt már nem adhatnak a pultból, az Auróra kapujára nem került lakat. Továbbra is működni fognak, de ehhez a közösség segítségét kérik.
Tojóra várva – Madarászás Fenékpusztán
Az ország leghatékonyabb madárgyűrűző állomásán és madárrekreációs központjában próbáltuk megfejteni a fülemülesitkék, cserregő nádiposzáták és zsezsék titkát, de belenéztünk a depresszióba zuhant sas szemébe, és megértettük Hitchcockot is.
Nem zár be az Auróra
Kocsis Máté önkormányzata nagy erőkkel igyekszik ellehetetleníteni őket, de az aurórások kitartanak.
Félmeztelenül mentek le a metróba az aktivisták, hogy felhívják a figyelmet az embertelen állapotokra
Vajon nemsokára Tarlós István is követi a példájukat?
A BKV szerint kijavították a felújított metrók hibáját
Az mondják, ha minden az elvártaknak megfelelően alakul, a jövő héten megkezdődhet a járművek fokozatos, újbóli üzembe állítása.
Napi 42 millió járna a veszteglő metró után, de Tarlósnak nem kell a pénz
A BKV vezérigazgatója szerint a metró biztonságosabb, mint egy repülőgép.
Étteremkritikával és józan értékeléssel búcsúzunk a héten bezáró Pajtástól
Tényleg sírnunk kéne a Pajtásért?