Nem zár be az Auróra

  • narancs.hu
  • 2017. június 29.

Lokál

Kocsis Máté önkormányzata nagy erőkkel igyekszik ellehetetleníteni őket, de az aurórások kitartanak.

Tegnap mi is beszámoltunk róla, hogy a Józsefvárosi Önkormányzat azonnali hatállyal bezáratta az Auróra közösségi házhoz tartozó Auróra Kioszkot és Auróra Kertet – az aurórások szerint jogszerűtlenül.

false

 

Fotó: Auróra/Facebook

Az Auróra vezetői ma reagáltak a bezárásra:

„Az első és legfontosabb, amit mindenképp ki szeretnénk hangsúlyozni, hogy az Auróra eddigi működése során soha, semmilyen jogsértést nem követett el. A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben az Auróra minden létező hatósági előírásnak megfelelően és a szükséges engedélyek birtokában működött.
Sem eddig, sem ezután sem fogunk jogsértő magatartást folytatni, így – noha ezzel elsődleges bevételi forrásunktól elesünk – a vendéglátó tevékenységünket felfüggesztjük. De az Auróra nem zár be, programjainkat továbbra is megtartjuk, és a Józsefvárosi Önkormányzat jogszerűtlen eljárása ellen fellebbezünk és bírósági keresetet nyújtunk be – írják a közleményükben.
Arról, hogy  mi is történt tegnap, ezt írják:
„Szerda délután a Józsefvárosi Önkormányzat alkalmazottai egyszerre három határozatot kézbesítettek személyesen. Az első kettő az Auróra utca 9. és 11. szám alatt a Marom Klub Kft. által működtetett vendéglátóipari egységek bezáratásáról szól, melyet a VIII. kerületi jegyző, Danada-Rimán Edina szignózott. A harmadik határozat a 9. szám alatti Auróra Kert működési engedélyét vonta vissza dr. Kocsis Máté polgármester megbízásából Iványi Gyöngyvér főépítész.
Az ügyben azért fontos a Kertet és az épületben Kioszk néven működő vendéglátóhelyet külön kezelni, mert a két helyet más-más indoklással, de egyszerre záratták be.”
Mint írják, az Auróra engedélyeinek visszavonásával az önkormányzat a ház bevételének 80 százalékát jelentő vendéglátást tette tönkre. Az aurórások arra kérnek mindenkit, hogy aki egyetért céljaikkal és tevékenységükkel, támogassa őket.
A teljes közlemény itt olvasható. Az Auróra munkatársaival készített, tavalyi interjúnk pedig itt.

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”