Kösse fel a gatyát a tanár, ha kollégájával szemben kiáll a diákokért

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 13.

Belpol

Egy budapesti középiskolában szexista megjegyzések miatt bepanaszoltak egy pedagógust, aki három nap múlva felmondott. A diákoknak segítő másik tanár és szociális munkás húzta a rövidebbet.

Két és fél évig tanított a budapesti Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium és Technikumban egy pedagógus, akire a Telex írása szerint sok diák panaszkodott. 

A tanár megjegyzéseivel volt gondjuk: előfordult, hogy arról beszélt, imádkozik a tanítványaiért, hogy az önmegtartóztatás a legbiztonságosabb védekezés, és ha valamelyik diáklány teherbe esik, ne menjen abortuszra. A tanár megjegyzést tett arra is, mennyit változott a kilencedikesek teste. Rendszeresen kicsimnek, babámnak szólította a lányokat, lekezelően is beszélt velük – illetve észrevették azt is, hogy merevedése volt órán. 

Amit tapasztaltak, elmondták az iskolában annak a tanárnak, aki gyermekvédelmi felelős volt, illetve a szociális segítőnek. A két felnőtt beszámolt a panaszokról a munkaközösségi vezetőnek, az osztályfőnököknek, az érintett pedagágusnak és az igazgatónak. 

A gyermekvédelmi felelős és a szociális segítő azt kérte a gyerekektől, foglalják össze, miért érzik magukat rosszul az említett tanár óráin. A 30-ból 8 osztályból érkeztek ilyen észrevételek, pedig nem is tanított mindegyikben az a pedagógus. A diákok többek közt sérelmezték, hogy a pedagógus rájuk próbálja erőltetni vallásos meggyőződését, azt kéri tőlük, járjanak templomba és gyónjanak, ugyanakkor kivételez azokkal a lányokkal, akik nőiesebbek, és azt is nyilvánvalóvá tette, hogy ellenzi a fogamzásgátlót. 

Az összegyűjtött panaszokat a gyermekvédelmi felelős tanár és a szociális segítő átadta az igazgatónak. Január végére megbeszélést hívtak össze, ott volt az iskola vezetése, a bepanaszolt tanár és a panasztevők is. A pedagógus mindent, amit róla állítottak, tagadott. A megbeszélésen eldöntötték, hogyan folytatódik tovább a vizsgálat. Az érintett tanár azonban három nappal később felmondott.

A panaszok a szociális segítő révén eljutottak a gyermekjóléti szolgálathoz, amely értesítette a tankerület vezetőjét. 

Az iskolában belső vizsgálatot indítottak, az igazgató pedig azt kérte, ez idő alatt az a szociális segítő ne menjen az intézménybe, küldjön másik szakembert a területi szociális és gyermekjóléti szolgálat. Fegyelmi tanács vizsgálta az ügyet, március 6-án azt állapította meg, hogy a szociális segítő és a gyermekvédelmi felelős tanár már szeptembertől tudott a problémákról, mégis csak januárban szólt róla. A vizsgálat ugyanakkor bizonyítékot nem talált a bepanaszolt pedagógust érintő vádakra, az sem volt elég, hogy az iskolavezetés elismerte, tényleg voltak panaszok.

Az igazgató a vizsgálati eredményre hivatkozva nem járult hozzá, hogy a szociális segítő visszatérjen az iskolába.

A Telex cikke szerint márpedig a szociális segítő már tavaly év elején is szólt az igazgatónak a tanár megjegyzése miatt, egy az egyik osztályfőnök tavaly márciusban beszélt ugyanerről az igazgatóhelyettessel, segítséget kérve, tehát az iskolavezetés nem szeptemberben értesült a problémákról. Az igazgatóhelyettes levélben válaszolt is az osztályfőnöknek, azt írta, már többször tárgyalt a tanárral arról, hogy milyen témák valók a tanterembe, és milyenek nem.

A gyermekvédelmi felelős tanár sem járt jól. Fegyelmi eljárás indult ellene, megrovást kapott, amit később a tankerület visszavont. 

Szerződését, amely határozott idejű volt, július 31-ig szólt, nem hosszabbítják meg, arra hivatkozva, hogy egy gyesen lévő kolléga hamarosan visszamegy tanítani.

E tanár mellett kiálltak a kilencedikesek, petíciót indítottak, 540-en írták alá, annak érdekében, hogy maradhasson. 

Az iskola igazgatója nem akart nyilatkozni a lapnak, a bepanaszolt pedagógus azt mondta, nincs álláspontja az esetről. 

A Dél-Pesti Tankerületi Központ vezetője, Tóth Endre azt nyilatkozta, „a belső vizsgálatot követően megállapították, hogy a zaklatás ténye nem került bizonyításra. A tanár nem áll alkalmazásban a tankerület más iskolájában.”

 A címlapkép forrása az iskola Facebook-oldala

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.