Medve jár Kánó és Felsőtelekes közt, sokan féltik
A nemzeti park értesítése alatt a kommentelők arról írnak, nehogy úgy járjon, mint a svájci farkas.
A nemzeti park értesítése alatt a kommentelők arról írnak, nehogy úgy járjon, mint a svájci farkas.
A főváros alapításának 150. évfordulója ihlette az idei Budapest 100-at, a „nyitott házak hétvégéjét”, amelynek keretében 135 budapesti ház várja az érdeklődőket május 11–14. között. Közéjük tartozik a Víg utca 32. számú ház is, amelyben valaha bútorgyártó üzem is működött.
Háromszázötven utasnak kellett leszállnia a cseh határállomáson.
A maximum-hőmérséklet jellemzően 20 Celsius-fok körül alakul.
A központi vonatvezérlésben lépett fel kommunikációs hiba, a vonatok pedig vészfékkel automatikusan megálltak.
Megszűnt a tolerancia az ellenőrzésénél, már nem nézik el az 51-et az 50-es táblánál.
A Dúl Dezső tervei alapján, modernista stílusban épült házért nemcsak a boldog nyertesek voltak oda, de a szakma is.
A jegyző eligazította az Esély Közösséget: nem lett volna szabad felújítaniuk a feszület filagóriáját.
Véget ér az öt és fél éve kezdődött felújítás.
A híd végleges forgalmi rendjéről a fővárosiak dönthetnek majd az "első budapesti lakógyűlésen".
Az érintett ingatlanban többnyire önkormányzati lakások vannak.
Egészen pontosan fejenként: 2 308 107 190 forintot vihetnek haza.