Vízügyi főigazgatóság: Budapesten várhatóan 700 centiméter körül tetőzik a Duna december 28-án

  • narancs.hu
  • 2023. december 27.

Lokál

A számítások szerint december 30-án kerülhet a vízállás a rakpart szintje alá.

A dunai árhullám levonulása zavartalan, de Nagybajcs újabb, a vártnál magasabb tetőzése és a mellékfolyók nagyobb vízszállítása miatt az alsóbb szakaszon is magasabb tetőzés és lassabb apadás várható – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán az MTI-vel.

Mint írták, a dunai árhullám levonulásának pontos előrejelzését jelentősen megnehezítette a Vág vízgyűjtőjén lehullott intenzív csapadék, valamint a Bősi erőmű üzemrendje és az ott keletkező uszadéktorlódás. Az uszadéktorlódás kezelése, eltávolítása szükségessé tette az árhullám egy részének visszatartását, és átkormányzását a közös főmederbe, ennek következtében Nagybajcson kettős tetőzés alakult ki, ami az alsóbb szakaszokon az árhullámok tetőzését módosítja és elnyújtja.

 
 
A kiáradt Duna Budapesten, a Salkaházi Sára rakparton a Fővám térnél 2023. december 27-én.
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A Duna Nagybajcsnál kedden késő este másodjára is tetőzött 616 centiméteres vízállással, másodfokú készültség mellett. A tetőzés már Gönyűnél is megtörtént szerda hajnalban, itt 577 centiméter volt a legmagasabb vízállás.  A főigazgatóság ismertette, az árhullám tetőzése Komárom közelében jár (szerda délelőtt 10 órai vízállás: 611 centiméter), itt pár centiméteres további áradás várható még. Esztergomnál szerda reggel hétkor 600 centiméter volt a vízállás, napközben pedig 606 centiméter körüli tetőzés valószínűsíthető.

A közlemény szerint szerda délelőtt 10 órai budapesti vízállás 682 centiméter volt, a tetőzés pedig 700 centiméter körül várható december 28-án napközben.

A számítások szerint a rakpart szintje alá december 30-án kerülhet a vízállás. Baján szerda délelőtt 10 órakor 732 centiméteres volt vízállás, a tetőzés másodfokú készültség elrendelés mellett 822 centiméter körül várható 30-án napközben.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.