Lokál
Elporladtak – Atombomba kiállítás a Sziklakórházban
Egy Japánból érkezett, rendhagyó kiállítás figyelmeztet arra, hogy mi maradna belőlünk, ha egyszer mi lennénk a tömegpusztítás célpontjai.
Szerzetesekkel a sötétben – Városi séták vidéken
Budapesten már egymást érik a jobbnál jobb tematikus séták, de ha az ország más részein keresünk nyári programokat, akkor sem kell lemondanunk a szórakozásnak és a tanulásnak erről a vonzó kevercséről.
Fityiszt mutattak a propagandának
Lelkesen tüntetik el Orbán uszításának újabb nyomait – videó.
Jó dolog a Pride, de a munkások mellett mikor áll majd ki több ezer ember?
Szalóki Ági mindenkit szolidaritásra buzdít.
Kezdődik a vizes-vb, mutatjuk, merre ne közlekedjen
Ha a Red Bull Air Race okozta megrázkódtatásokból felocsúdott, kezdjen készülni a vizes-vébére.
Nyúl a bokorban
Erő, dinamizmus, robbanómotor, szakadatlan heavy metal zene: ez a fakitermelő bajnokság. Regionális selejtező, Keszeg, Nógrád megye, patakpart, napsütés és jó levegő.
Ha kell, kordont is bontanak, de akkor is szabadon vonulnak a Pride-osok szombaton
A szervezők a nyitott vonulás mellett döntöttek.
Kígyó miatt hívtak rendőrt a XIII. kerületi házhoz, de „csak” egy kuszmát találtak
A védett állat vagy megszökött egy terráriumból, vagy a gazdája elengedte. Újabb epizód a csodálatos magyar állatvilág című, kattintásvadász sorozatunkból.