Németh József György, Magyarország örökös Toldi-bajnoka a rekviziteket igazgatja a színpadon: egy zsák, úgy 100 kiló kavics, s két, egyenként 135 kilogramm súlyú, bőröndöt formázó betontáska. „Ezeknek a versenyeknek leáldozott” – magyarázza a zömök férfi, civilben a Heves Megyei Kormányhivatal erdőtervezője. „Tíz éve meghalt ez a sport. Akkor még sorra jöttek a meghívások, de a hagyományt rajtunk kívül – mutat edzőtársára, Európa legjobb petrencésére – nem ápolja már senki. Ez szomorú” – mondja Németh, miközben arrébb lódítja a szintén betonból öntött malomkövet, amelyre tájékoztatásul a 125-ös versenyszámot festették. Pályafutása csúcsának a Monorierdőn rendezett motorosfesztivált tartja, de jó szívvel gondol vissza a visegrádi Toldi-versenyekre is. Hiába azonban a pesszimista felütés, az ebédszünetben Tibi – Európa legjobb petrencése – bemutatja a kétkaros petrencefogást négyméteres rudakkal, és Németh József György is fej fölé tolja, majd elhajítja a malomkövet.
A színpadon serénykednek a Bakó fivérek is, András és Norbert, az eseményt védnökölő fűrészgyár világcirkuszának magyar kiválóságai. Ők vágják a leggyorsabban és a legszakszerűbben a fát. A favágás csillagai jellemzően Új-Zélandon és Ausztráliában teremnek, esetleg Kanada is beköszön néhanap, de nekünk, magyaroknak sincs okunk szégyenkezésre. Talán Keszeg, ez a cserháti kisközség is e rendíthetetlen optimizmus hordozója: a falu nyolcadik alkalommal rendez regionális fakitermelő bajnokságot. A polgármester, Csiri Csaba szerint jól egymásra talált a rendezvény és a település. Kétségtelenül ő az esemény motorja: előbb eligazít, aztán segítő kezet nyújt, később röplapot rajzszegez, majd babgulyást ízesít, a maradék időben pedig a szennyes edény összegyűjtéséből veszi ki a részét.
Napi nyolcezer
Tudnivaló, hogy a két legveszélyesebb foglalkozás a bányászé és a favágóé. Amióta pedig az utolsó mélyművelésű bánya, Lyukóbánya is bezárt, Magyarországon a favágóknak nem kell osztozniuk senkivel ebben a kétes dicsőségben. Erről mesél a 45 éves váci Gálik Zoltán János is, a Hegyi Betyárok csapat versenyzője, akit leütött egy gyertyánfa. „Két hónapig tartottak mesterséges kómában. Az orvosok már le akartak kapcsolni a gépről, mert azt mondták, úgysem fogok felépülni. Négy évembe tellett, mire megint megtanultam járni. De ma már újra felveszem a földről a mázsát!” – meséli. „A fél feje most is műanyag – szól közbe Hont Gyula, az egyik csapattárs –, alig maradt meg. Majd fél órába tellett, mire kézben lehoztuk a mentőig, de akkor már alig volt benne élet.” „Felakadt a fa. Volt közvetlenül mellette egy másik, gondoltam, majd azzal leütöm” – magyarázza Gálik, és a beszédében valóban felfedezhető egy-egy furcsa kis rántás, de egyéb semmi nem utal a szörnyű balesetre. „Le is ütöm, ha időközben nem jön egy erős szél. Megtekerte a fát, az meg elindult. Elkezdtem menekülni, csak pont rossz irányba, és hát befutottam alá. Később mondták a fiúk, hogy 14 méterre a tövétől talált el, és ott pont 14 centiméter volt az átmérője. Ez 2007. december 7-én történt.” Kérdésünkre, hogy volt-e rajta védősisak, már ismét Hont válaszol: „Lehet, hogy rosszabb lett volna, egy 14 méteres erőkar alighanem a nyakát is eltöri…” Ezek után nyilván kézenfekvőnek tűnik lapunk felvetése: ugyan, mi hozta vissza a fakitermelésbe? „Az erdő szeretete. Ebből ma sem lehet megélni. Maximum napi nyolcezret lehet keresni, de mire elég az? Most már én is inkább a kőbányában dolgozom, de ha hívnak, rohanok ki az erdőre.”
A verseny már évek óta szigorú szabályrend szerint zajlik: egységesített számok, selejtezők. Majd a döntő, amire idén szeptemberben Soponyán kerül sor. Soponya önmagában is megérne egy misét, mint Semjén Zsolt, illetve Kádár és Lázár Jánosok kedvenc vadászterülete. De ne szaladjunk ennyire messze, hisz a balesetvédelmi oktatást letudva a 18 négyfős csapat mellett a szépszámú publikum is leginkább csak arra vár, hogy berántsák végre a sok-sok 121 köbcentis, 8,7 lóerős (6,4 kW) benzinmotoros fűrészt, hogy repesszen végig az egész völgyön a magyar hobbitelki hétvégék elengedhetetlen kelléke, a robbanómotorok szimfóniája. Az esemény szpíkerével, az erdőmérnök-költő Lengyel László Zoltánnal szólva: Hajrá! Hadd zúgjanak azok a fűrészek!
A leglátványosabb szám a gallyazás plusz hasítás négyméteres rönkön. Itt láthatóvá válik e foglalkozás minden szépsége: erő, fegyelem, csapatmunka. Két-két fordulót teljesít minden csapat. A másodikat ebéd után.
Amíg a csapatok a fellépésre várakoznak, előkerülnek az előző bajnokság óta elmúlt egy év történetei. „Diósjenő felett vágtunk egy erdőt, csupa Döbrögi-fa volt benne” – magyarázza a Buszosok csapatának egyik tagja. „Szerintem a megbízó kicsit arrébb vitte a nemzeti park táblát, hogy lehessen termelni. Beleszaladtunk egy bélkorhadt cserbe… három gyönyörű nagy lép volt benne, tele mézzel. Az egész brigád jóllakott! Másnap vittünk ételhordót, és levettünk egy-egy kis kockára valót, de azért hagytunk benne, hogy nekik is maradjon. Az egyiknek 110 centi volt az átmérője. Lehetett benne vagy húsz köbméter.”
Arra a kérdésünkre, hogy mennyi idő is, amíg megtervezik egy ilyen óriás kidöntését, meglepő válasz érkezik: „Mennyi, mennyi… Tíz másodperc. Amíg odaérek, felmérem, hogy merre húz, az lesz a dőlésirány. Aztán berántom a fűrészt, és hadd menjen.” Könnyűnek hangzik, de nem az. „Ő még igazi mogorva favágóktól tanulta a mesterséget” – csap Buszosunk hátára valaki a körből. „Azok meg egy évig nem is engedték a fűrészhez nyúlni a tanulót. Csak rakodtunk meg lestünk, igaz-e, mint nyúl a bokorban” – érkezik a megerősítés.
Mint kiderül, már nemcsak a magánkezelésű erdőkben, de az állami erdészetekben is szép lassan vissza-visszaveszegetik egy-egy nemesebb fafaj vágásérettségének időhatárát. „Hogy ez jól van-e így vagy sem, azt mindenki döntse el maga. Én annyit mondhatok, hogy az a fa megvolt vagy 35 méter, és hogy az én gyerekeim gyerekei ilyet a büdös életben nem fognak látni, az kurvaélet.”
Vannak persze pozitív példák is. Lengyel László Zoltán, a szpíker, egy olyan észak-magyarországi vállalkozás alkalmazásában áll, ahol gyakran mindössze szobányi méretű területeken is kísérleteznek a telepítéssel és a felújítással, pedig majdnem 70 ezer hektáron gazdálkodnak.
„Már mennék is válogatni”
A penci Csonka-Fa Kft. csapat vezetője, id. Csonka Sándor a fakitermelés makrogazdasági lehetőségeiről mesél. A két fiának alapított cég évek óta nem tud előrelépni, és ennek egyik okát a munkaerőhiánynak tudja be. „Akit elnyelt a közmunka, az egyszer és mindenkorra elveszett a fizikai munka számára. Ott mást nem lehet, csak eltrógerosodni. Ha mégis betelepítenének, tudom is én, mennyi bevándorlót, és a kormány azt mondaná, hogy a vállalkozók alkalmazhatnák őket, én már mennék is válogatni. Én ugyan nem éltem még ’56-ban, de az hótziher, hogy innen is kiment mindenféle ember: bűnözők, akár gyilkos is, de többnyire azért olyanok, akik dolgozni akartak. Jó, ezek között is lehet mindenféle, de tuti, hogy van köztük becsületes ember. Az nem igaz, hogy mindegyik tróger, gyilkos vagy terrorista. Én is voltam munka nélkül, tudom, mit beszélek.”
Icu néni Endrefalváról kocsizott ide, hogy a gyerekek örömére kimérje a kék szőlőből, puncsból, eperből, citromból, csokiból és vaníliából álló fagyikollekcióját. Ő a múlt héten még saját vállalkozásban géprongyozott, de befuccsolt. Vagy bezárnak a gyárak, vagy nem tisztítják a gépeket, töpreng Icu néni, aki megbékélt a sorssal, hogy megint csak alkalmazottként dolgozik. Egész hétre megkapja a beosztást, reggel megtölti a tartályokat, és irány a Škodával Heves, Borsod vagy Pest megye. Ez is csak egy olyan nap, mint a többi. Az viszont meglepi, hogy a puncs után alig kapkodnak a fogyasztók.
Fél 11-re végre formát kap a krokodilos ugrálóvár. Üzemeltetője, egy nagydarab roma Turáról inkább rezignált, semmint keserű: „Tudja, nekünk, cigányoknak ugyan minden nehezebb, de azt sosem gondoltam volna, hogy a négy-öt vállalkozásommal ma ott fogok tartani, hogy nem a gyarapodás, hanem a lecsúszás lassítása lesz a cél.” Amikor a turai Schlossberger-kastély kicsinosításának az üzletére gyakorolt várható hatásairól kérdezzük, széttárja a kezét. „Most mit mondjak? Talán lesz a községnek is valami haszna belőle, hogy szépítgetik. Beszélik, hogy az Andy úr megvette a kastély melletti malmot, hogy kaszinót csináljon belőle…”
Gáborecz István pincérként dolgozott, de ma már inkább csak farag. Motoros fűrésszel készített faszobrai a marketing és gépi iparművészet összeborulásából születnek. A látványpiacon felállított sátrában álló munkadarab messziről egy Szűz Mária a kisdeddel kompozíciónak mutatja magát, ám közelebb érve felfedi magát a félkész alkotás. „Hínárból kiemelkedő hal” – magyarázza a fiatalember, aki a faszobrászatot saját vállalkozásban, a jégszobrászatot bérmunkában végzi. És melyik munkájára a legbüszkébb, kérdezzük. „Császár község rendelt egy falunapra egy 220 centis Caesar-szobrot. Állítólag még ma is látni. De azért legszívesebben baglyokat faragok. Azok a kedvenceim.”
És akkor az eredmények
A keszegi selejtezőt végül az összetettben is vezető Pilisi Parkerdő Zrt. – Frainetto Kft. csapata nyerte a Tölgyerdő-Gép Kft. és a Barfa 2014 Kft. előtt. A további helyezéseken az Ipoly Erdő Zrt. – Királyréti Erdészet, Szekeres Ricsi, a Csiri Team, az Isaszegi Favágók, a Csonka Fa, a Budapesti Erdőgazdaság Zrt., a Buszosok, az Ipoly Erdő Zrt. – Kemencei Erdészet – Stádfa Kft., a Tiszafüredi Reccsentők, a Hegyi Betyárok, az Amigók és az Ipoly Erdő Zrt. – Salgótarjáni Erdészet osztozott. A Hanyi Hódok, a Pilisi Parkerdő Zrt. – Ráckeve I. és a Pilisi Parkerdő Zrt. – Ráckeve II. versenyen kívül indultak. A következő selejtezők pedig június 9-én Tamásiban és augusztus 26-án Bükkzsércen lesznek.
