Ha kell, kordont is bontanak, de akkor is szabadon vonulnak a Pride-osok szombaton

  • MTI/narancs.hu
  • 2017. július 7.

Lokál

A szervezők a nyitott vonulás mellett döntöttek.

Alternatív útvonalat, vagy akár kordonbontást is terveznek a szombati Budapest Pride szervezői, akik szabad és biztonságos vonulást szeretnének elérni, mondták el mai sajtótájékoztatójukon.

Karlik Cintia, a Budapest Pride szóvivője reagált a rendőrség csütörtöki bejelentésére, miszerint a vonulást hermetikus területelzárással biztosítanák. A szóvivő szerint ez "indokolatlan és aránytalan" korlátozás lenne, ráadásul a kordonok sem nyújthatnak teljes biztonságot, a rendőri jelenlét annál inkább. Karlik szerint

a szervezők teljesen felkészültek a nyitott vonulásra,

a résztvevők eddig pozitívan értékelték ezt a szándékukat. A rendőrséget évek óta kérik a szervezők egy jobb megoldás kitalálására a kordonok helyett, amit 2008 óta használnak. A kordonok értelmetlenségére a sajtótájékoztató alatt is felhívták a figyelmet: míg ők egy lezárt terület előtt beszéltek, az újságírók csak a kordonokon belülre állva kérdezhettek. Karlik szerint nem létező jogszabályok alapján akarják elérni, hogy "bizonyos emberek csak kordonok között nyilvánulhatnak meg".

Hogy mi történik, ha a rendőrség mégis kirakja a kordonokat, arra végleges forgatókönyvük még nincs a szervezőknek, a "biztonságot szem előtt tartva hoznak majd döntést, ami a törvényes eszközök kimerülése után

akár a kordonbontás is lehet".

Hollander Dániel, a Budapest Pride másik szóvivője adatokkal is szolgált: a szervezők 250 menetkísérővel és 50 jogi megfigyelővel segítik a biztonságot, ráadásul pozitívum, hogy tavaly már egyáltalán nem voltak ellentüntetők a meneten.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.