Lokál Hétfőtől regisztrációhoz kötik a moszkvai szórakozóhelyek látogatását Ez csak arra jó, hogy értesítsék a bulizókat, ha bebizonyosodik később valakinél a fertőzöttség. narancs.hu 2020. október 15.
Lokál Több helyen is havazott hajnalban az Északi-középhegységben Ez az idei szezon első havazása. Hány nap is van még karácsonyig? narancs.hu 2020. október 14.
Lokál Mulatóból zsinagóga Az 1922-ben felavatott nagytemplomban 800-an fértek el. Legát Tibor 2020. október 9.
Lokál Szobrot állítanak Göncz Árpádnak és feleségének a II. kerületben Az egykori köztársasági elnököt és Göntér Mária Zsuzsannát ábrázoló szobor a Vérhalom téren áll majd. narancs.hu 2020. október 7.
Lokál Soroksáron hajléktalanszálló építésével riogatják a helyieket Szórólapon terjed a hazugság, ugyanis nem szálló épül, hanem többlakásos, bérelhető sorház. narancs.hu 2020. október 6.
Lokál Új intézetet nyit a CEU Budapesten Ahol demokráciakutatással foglalkoznak majd. narancs.hu 2020. október 6.
Lokál Négyen pályáznak a Lánchíd felújítására Jövő márciusban elvileg már kezdődne a munka. MTI/narancs.hu 2020. október 6.
Lokál A szélsőséges időjárás hatására jobban algásodhat a Balaton Egyelőre úgy tűnik, a rövid, intenzív hőhullámok jelentik az igazi veszélyt a tó vizére. narancs.hu 2020. október 3.
Lokál Budapesten a kormánypártiak nagyobb arányban kerékpároznak, mint az ellenzékiek Tudta? narancs.hu 2020. október 2.
Lokál Budapest új díszpolgárai: Demszky Gábor és Tarlós István "Mindketten nagyon szerették Budapestet" narancs.hu 2020. október 1.
Lokál Pintér Sándor: "A kiskunhalasi konténerkórházat még téliesíteni kell" A belügyminiszter nem tudja fejből megmondani, mennyibe került a mobil járványkórház felépítése. narancs.hu 2020. szeptember 29.
Lokál Müller Cecília: 37,8 Celsius fok felett küldhetik haza a diákokat az iskolából A tisztifőrovos ismertette, hogyan kell majd lázat mérni az iskolákban. narancs.hu 2020. szeptember 28.
Lokál Karácsony Gergely: Szeretném hinni, hogy egyszer egy olyan országban élhetünk, ahol a segíteni vágyást jutalmazzák, és nem büntetik 5 millió forintos támogatással segíti a főváros Iványi Gáborék iskoláit. narancs.hu 2020. szeptember 28.
Lokál Az Emmi szerint a köznevelés felkészülten és fegyelmezetten védekezik a járvány ellen A digitális hőmérőket szeptember 29-én és 30-án osztják majd ki. narancs.hu 2020. szeptember 28.