Karácsony Gergely: Szeretném hinni, hogy egyszer egy olyan országban élhetünk, ahol a segíteni vágyást jutalmazzák, és nem büntetik

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 28.

Lokál

5 millió forintos támogatással segíti a főváros Iványi Gáborék iskoláit.

„Elképesztő az a küzdelem, amelyet ő és a munkatársai folytatnak, és az a szeretet, amellyel az emberek felé fordulnak. A főváros 5 millió forinttal támogatja a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) iskoláit. Szeretném hinni, hogy egyszer egy olyan országban élhetünk, ahol a segíteni vágyást jutalmazzák, és nem büntetik. „ – osztotta meg a hírt Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-oldalán.

A felajánlásra azután került sor, hogy kiderült a MET iskolái 2010 óta jelentős közműtartozást halmoztak fel, a Dankó utcai épületeiben 30, a vidéki intézményeiben pedig összesen közel 100 millió forintos tartozásuk van az iskoláknak.

Az intézmények gazdasági gondjai akkor kezdődtek, amikor a kormány törvénymódosítása miatt elvesztette  bevett egyházi státuszát és az ezzel járó állami támogatást. Augusztusban bejelentették, hogy a kormány megvonja a MET által fenntartott oktatási intézmények kiegészítő állami támogatását. Az illetékes emberi erőforrások minisztériuma idén csak a pénz felét kívánja kifizetni, ám azzal a feltétellel, hogy jövőre már semmit nem adnak. Szeptemberben ennél is tovább mentek a testvérközösség vegzálásában, hiszen a fenntartásukban működő intézmények rezsitartozására hivatkozva elkezdték a mérőórák leszerelését, illetve a közműszolgáltatás felfüggesztését.

Az intézmények védelmében utcai demonstráció, illetve őrség szerveződött. Iványi Gábor egy múlt heti sajtótájékoztatón elmondta, egy intézményben sikerült a szolgáltatónak két gázórát leszerelni eddig, mégpedig a Máv-Telepi Általános Iskola és Gimnázium épületében illetve tornatermében. Ez az az iskola, ahová többek között a Hős utcai szegregátumban lakó gyerekek is tanulni járnak. Időközben civilek, pártok és egyházi szervezetek gyűjtést indítottak a MET fenntartásában működő intézmények javára. Magánszemélyek több mint 60 millió forintot adtak össze, de adott támogatást a Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség is, és 3,8 milliót a XVIII. kerület.

Iványi Gábor: „Mi nem ezért váltottunk rendszert ezekkel a senkiházi gazemberekkel együtt"

A metodista lelkészt a hátrányos helyzetű gyermekek oktatási támogatásának elvonásáról kérdeztük. Augusztus végén derült ki, hogy a kormány megvonja a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) által fenntartott oktatási intézmények kiegészítő állami támogatását. Az illetékes emberi erőforrások minisztériuma idén csak a pénz felét kívánja kifizetni, ám azzal a feltétellel, hogy jövőre már semmit nem adnak.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.