Az Emmi szerint a köznevelés felkészülten és fegyelmezetten védekezik a járvány ellen

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 28.

Lokál

A digitális hőmérőket szeptember 29-én és 30-án osztják majd ki.

Az iskolakezdés első hónapjának tapasztalatai alapján megállapítható: felkészültek az intézmények és fegyelmezett a védekezés a köznevelésben – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn az MTI-vel. Ismertették: az iskolai testhőmérséklet-méréshez az eszközöket megyénként szeptember 29-én és 30-án osztják ki.

A szaktárca összegzése szerint rendkívüli szünetet szeptember 28-án az óvodák csupán fél százalékában – 2947 óvodai feladatellátási helyből 17-ben, a 3079 iskolából pedig csak 7 helyen hirdettek meg. Tantermen kívüli, digitális munkarendet 118 intézményben rendelt el egy-egy osztály számára az operatív törzs, ez azt jelenti, hogy az iskolák négy százaléka érintett.
A minisztérium emlékeztetett arra, hogy a kormány döntése értelmében október 1-jétől tovább fokozzák a védekezést: valamennyi köznevelési intézményben a belépéskor mérik majd a gyermekek, a tanulók és az ott dolgozók testhőmérsékletét, ami segít kiszűrni a betegeket és ezzel csökkenti a fertőzés kockázatát.
A járvány elleni védekezés közös feladat, ezért a testhőmérséklet-mérést pedagógusok, nevelő-oktató munkát segítők, technikai dolgozók, felsőbb éves tanulók egyaránt végezhetik majd, ehhez a kormány több mint 41 ezer érintésmentes digitális hőmérőt oszt ki az intézményeknek, fenntartótól függetlenül – írták. Kiemelték: minden állami, egyházi, önkormányzati vagy magánintézmény, iskola és óvoda kap eszközt.
A hőmérők kiosztása a kormányhivatalok szervezésében megyénként, szeptember 29-én és 30-án zajlik majd.
Százhúsz, nagy tanulói létszámú, egyetlen bejárattal rendelkező iskolában – a zökkenőmentes beléptetés érdekében – a digitális hőmérők biztosítása mellett hőkamerás beléptető rendszert is telepítenek – jelezte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A Covid-19 tanéve következik: mire számíthatnak a magukra hagyott iskolák?

Botrányos, hogy két héttel a 2020/2021-es tanév indulása előtt a még közzé sem tett intézkedésekre, iránymutatásokra kell várni. A 2020/2021 évi tanév a Covid-19 tanéve lesz. Történelmi léptékben rövid idő. A közoktatásban a tisztességes cél és feladat a világjárvány fizikai, pszichológiai következményeinek optimális kezelése, túlélése lenne.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.