A szélsőséges időjárás hatására jobban algásodhat a Balaton

  • narancs.hu
  • 2020. október 3.

Lokál

Egyelőre úgy tűnik, a rövid, intenzív hőhullámok jelentik az igazi veszélyt a tó vizére.

A Balaton vize jobban algásodik a rövid, intenzív hőhullámok hatására, mint amit a századfordulóig prognosztizált éves átlaghőmérséklet-emelkedés okozna – derül ki a tihanyi Balatoni Limnológiai Intézet (BLI) vízi mezokozmosz rendszerében végzett első átfogó kutatás előzetes eredményeiből.

A nyáron zajlott, egy hónapig tartó kísérletről Vad Csaba, az intézet kutatója számolt be az MTI-nek.
Az Ökológiai Kutatóközponthoz tartozó BLI-ben tavaly tavasszal üzemeltek be Közép-Kelet Európában elsőként egy vízi mezokozmosz-rendszert, amelyben valós környezetet, ökoszisztémát lehet szimulálni a laboratóriumi mikrokörülményeknél nagyobb, életszerűbb közegben.

A 12 darab 5 ezer literes tartályból álló kísérleti telepen azt vizsgálták, hogy a globális felmelegedés velejárói közül az éves átlaghőmérséklet növekedése vagy a szélsőséges mértékű nyári hőhullámok vannak-e nagyobb hatással a Balaton élővilágára.

Négy tartályban a jelenlegi helyzetet, négyben az évszázad végére prognosztizált 3 Celsius-fokkal melegebb átlaghőmérsékletet, négy tartályban pedig a szélsőségessé vált időjárást modellezték kétszer egy hétig tartó plusz 6 fokos átlaghőmérséklet-emelkedést szimulálva.

Vad Csaba beszámolója szerint az előzetes eredmények azt mutatják, hogy az átlaghőmérséklet kisebb emelése rövid távon önmagában nem indított be jelentős mértékű algásodást. Ugyanakkor a szélsőséges időjárást, azaz hőhullámokat modellező tartályokban gyorsan zöldülni kezdett a víz az elszaporodó algák miatt, de az azonos szinten tartott tápanyagtartalom mellett ez sem vált olyan intenzívvé.

Ezeket a kutatásokat jövőre különböző tápanyag-terhelés vizsgálatokkal kívánják kiegészíteni, amely egyebek között hozzájárulhat a Balatonban egészségügyi kockázatot jelentő kékalgák elszaporodásának megértéséhez. Ezen eredményeket összevetik a Balaton-monitoring adataival is.

A kutató hangsúlyozta, a mezokozmoszokban zajló kutatások globális szintű problémákra keresnek válaszokat, ebben a munkában a Balatonnak is kitüntetett szerepe lehet.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.