Remek történet (szemérmetlenül könnyfakasztó elővezetésben és büntető zenével) egy keresztény fiúról, akit kisebbfajta összeesküvés keretében egy halott zsidó gyerek álcájában menekítenek ki egy szudáni menekülttáborból az amerikaiak és izraeliek által létrehozott légihídon. Ez volt az 1984/85-ös Mózes-hadművelet, a nagy éhínség idején; a hazatérés (többé-kevésbé) 1991-ben zárult le, amikor a megszorult etiópiai kommunista diktátor, Mengisztu eladta az ország zsidóit.
A film a felnőtté válástól a családalapításig követi Slomó identitásválságokkal duplán súlyosbított útját, és személyes konfliktusai nemegyszer közvetlenül kapcsolódnak a falasák beilleszkedési problémáihoz. Amelyeknek mind a mai napig se szeri, se száma. A többnyire félnomád, írástudatlan afrikaiaknak érthető módon hatalmas kultúrsokk volt a találkozás a modern Izraellel, s míg a késsel-villával evés vagy a cipőviselés megtanulása nem okozott különösebb gondot, a betűvetés és az új nyelv elsajátítása annál inkább. A gyerekeknek persze könnyebben ment, ami reményre adott volna okot – ha a másik fél részéről nagyobb az elfogadási hajlandóság, és nincs a vallási és/vagy kulturális elutasítás. Most kétirányú folyamatot látunk: működik az asszimiláció és van egy erőteljes „vissza a gyökerekhez” mozgás is, az afrikai hagyományok, a régi nyelv kultiválása.
De kik azok a falasák? Ezt máig nem tudni. Annyi biztos, hogy nem etnikai zsidók. Magukat Beta Israelnek (Izrael törzse vagy háza) nevezik, és Sába királynője meg Salamon balkezi fiától származtatják. Ami azt jelenti, hogy a mózesi törvények szerint sem zsidók. Ez egyre rosszabbul hangzik, de ennél többet nyomhatott a latban, hogy évezreden át tartották a zsidó identitást és hitet – ha nem is az ortodox értelemben, bár a rettentő rabbinátusnak a magyar zsidók túlnyomó többségét kitevő neológok sem elég kóserek. Vannak elméletek, melyek szerint az afrikai kereszténységen belül is lezajlott egyfajta reformáció, visszatérés a Könyvhöz, és a falasák lennének az ottani unitáriusok vagy szombatosok.
*
Nagy a homály, de ennek legújabb történetünk szempontjából nincs különösebb jelentősége, miután a The Red Sea Diving Resort szórakoztató akciófilm, és nem bíbelődik eredetmítoszokkal vagy társadalmi konfliktusokkal. 1979-ben kezdünk – évekkel a tömeges mentőműveletek előtt – egy „próbaúttal”, amelyen két bátor exmoszados egy kisebb falasa közösséget kísér a falujából egy szudáni menekülttáborig. Több száz mérföld, nehéz terepen; ezt járják majd végig sok ezren, súlyos emberveszteséggel. A két barát, Ari és Sammy útja ezután elválik egymástól – hosszú és zaklatott múltra visszatekintő kapcsolatukba majd fokozatosan nyerünk betekintést. A vakmerőségéről és meggondolatlanságáról hírhedt Ari végül előáll egy habitusához illően eszelős ötlettel: kibérelni egy elhagyott szállodát és búvárközpontot a Vörös-tenger partján, és a szudáni idegenforgalom fellendítésének örve alatt azon keresztül csempészni ki a falasákat a haditengerészet közreműködésével. Hogy, hogy nem, a főnökség zöld utat ad a hajmeresztő tervnek, és innentől nincs megállás.
A színészekre nem lehet panasz: a legismertebb Ben Kingsley; Ari szerepében a Marvel-hős Chris Evans dinamikus alakításának örvendhetnek a rajongók; Sammy szerepében Alessandro Nivola feszít, a menekülők legfőbb gyámolaként Michael K. Williamst (a Drót Omarját) látjuk, és itt van amszterdami emberünk, Michiel Huisman is (most bifurkálunk: kinek a Trónok harcából, kinek a Treméből). Gideon Raff író-rendező az akciófilmek bejáratott elemeinek – csapat toborzása, összecsapások a gonosz ellennel, amelyet itt beduin paramilitárisok képviselnek, élükön egy felettébb gonosz és ármányos parancsnokkal, hajszál híján megmenekülések (nemegyszer a kartúmi amerikai követség nyájas mosolyú és sokat tudó „kulturális attaséjának” köszönhetően) – távolról sem unalmas alkalmazásával és a búvárközpontban mint fedőszervben rejlő humorforrás kiaknázásával változatos kalandokban részesíti a nézőt. Plusz a morális tőkesúly.
Az Élj és boldogulj! elérhető a Vimeón, a The Red Sea Diving Resort a Netflixen
