Film

Őszintén a legkúlabb

Stanley Nelson: Miles Davis: Birth of the Cool

Mikrofilm

Davis nem egy legenda, hanem sok. Azok is ismerik – mint a jazz sokszoros megújítóját, több halhatatlan zenekar vezetőjét, Charlie Parker és John Coltrane társát –, akik nem hallgatják megbabonázó lemezeit. Noha az Emmy-díjas dokumentumfilm-rendező, Stanley Nelson rajongója Davis zenéjének, ő is inkább azért csinált róla filmet, mert jó filmet bonyolult személyiségről lehet forgatni.

A rendező alaposságának köszönhetően Davis életének szinte összes hajmeresztő – és rokonszenvesnek csak ritkán mondható – fordulatáról szó esik, így könnyedén elkerüli a kritikátlan heroizálás veszélyeit. A filmben a Miles című híres, szókimondó önéletrajz részletei adják a narratív vázat, s azt a még élő zenész- és élettársak, szemtanúk, leszármazottak és szakértők szavai színesítik. Ezek közül a híres producer, George Wein, valamint Davis első felesége, Frances a legemlékezetesebb – utóbbi például arról beszél, hogy nem a zenéjébe, hanem a trombitás ellenállhatatlan közeledésébe szeretett bele, és csak azután kezdte hallgatni is –, ám a legjellemzőbb kijelentés egy zenésztárstól származik: „Mi nem olyanok akartunk lenni, mint ő, hanem Davisszé akartunk válni.”

A Birth of the Cool lényegre tapintó, jó cím (Davis egyik leghíresebb lemeze is ezt a címet viseli). A trombitás nemcsak a „cool jazz” megteremtője volt, de a „legkúlabb” jazzmuzsikus is, akinek senki sem érhet a nyomába. És ez még úgy is igaz, hogy életé­nek és munkásságának feloldhatatlan ellentmondása, hogy az eleinte mosolytalan és zárkózott, később pedig a kábítószerfüggő és bántalmazó, hálátlan és kíméletlen macsó vonásai ugyancsak felsejlenek az Ascenseur pour l’échafaud, a Some Day My Prince Will Come, vagy a Porgy törékenységet és sebezhetőséget, reményt és szorongást, magányt és szerelmet sejtető hangjai mögött.

Ezért is kár, hogy az informatív képsorok néha olyanok, mintha a rendező a leckét mondaná fel, túl sok a megszólaló, a zenei idézet – a filmben elhangzó 48 zeneszámrészletet teljes hosszában kitették a nagy fájlmegosztókra is –, nem beszélve arról, hogy a kétórás filmben a faji konfliktusok tárgyalása is kellő hangsúlyt kap. (Ezért különösen fájó, hogy a magyar feliraton a „constraints of race” – faji korlátok – kifejezést „versenykényszernek” olvashatjuk.) Stanley Nelson ezzel együtt is őszintén és lényegretörően meséli el a történetet, melyet az is megért, aki semmit nem tudott eddig Miles Davisről. Mégis lehet, hogy jobban jártunk volna, ha a sok-sok érdekes anyagból egy dokumentumfilm-sorozat születik.

Forgalmazó: Pannonia Entertainment

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.