„Az esőben sétált” - Sebastián Lelio filmrendező

Mikrofilm

Ő az a pasas, aki elvitte Enyedi Ildikó elől az idén az Oscart… A pesti mozikba csütörtökön érkező Egy fantasztikus nő minden porcikájában chilei alkotójával telefonon beszéltünk.

Magyar Narancs: Azt írják a lapok, hogy a film főszereplője, Daniela Vega az első transznemű chilei színésznő. Vannak mások is?

Sebastián Lelio: Ebben nem vagyok biztos, csak azt tudom, hogy Daniela nagyon is ismert a hazámban. Gondolom, vannak mások is, de Daniela mindenképpen úttörőnek számít. A chilei egy meglehetősen konzervatív társadalom, Danielának is küzdelmes sors jutott osztályrészül, de a film nem az ő életének a története. Persze a közös beszélgetéseink, hogy mit is jelent számára transznemű nőnek lenni egy olyan országban, mint a mienk, magára a filmre is hatottak. Amit Daniela elért, a legjobb példája annak, hogy léteznek más dimenziói is ennek a társadalomnak. Olyanok vagyunk, mint egy laboratórium, ahol a konzervatív erők és a liberálisok ütköznek meg újra és újra.

MN: A film sikere a chilei politikára is hatással volt, már ami a transzneműek jogait illeti. Hogy állnak most ezek a jogok?

false

SL: A nemi identitással kapcsolatos törvényjavaslat a törvényhozás előtt van, de már vagy öt éve ott fekszik, leg­inkább egy alvó projektnek mondanám. Az Egy fantasztikus nő sikere felélesztette a társadalmi diskurzust, az előző elnökünk, aki nemrég még hivatalban volt, érzékelve a helyzetet kijelentette, hogy sürgősen meg kell tárgyalni a dolgot. Most azonban már egy másik kormány van hatalmon, egy jobboldali társaság, jelenleg ők tárgyalják a tervezetet. Mindannyian izgatottan várjuk, mikor lesz ebből rendes törvény. Azt már biztosan sikerült elérni, hogy a politika nem hátrálhat ki, a film elnyerte az Oscart, s ez megadta a végső lökést a dolognak, ami mindenképpen nagy szó, nagy büszkeség nekünk.

MN: Az Oscar utáni nagy ünneplésben az argentin sajtó rögtön ki is kiáltotta önt argentin győztesnek. Milyen érzés chilei létére argentin Oscar-díjasnak lenni?

SL: Argentínában születtem, ez igaz, de ez csak életrajzi adat, száz százalékig, minden porcikámban chilei vagyok. Abszurd epizódja volt ez az Oscar körüli felhajtásnak.

MN: Több kritika is kiemelte, hogy az egyetlen igazán elfogadó figura a filmben egy kutya. Ez azért így nem túl biztató.

SL: Hát, igen. A kutya és a halott szerető a két legempatikusabb szereplő. Először magam is azt gondoltam, hogy azért ez így meglehetősen szomorú, de később arra jutottam, hogy talán nem is olyan rossz dolog ez. Mennyivel jobb lenne a világ, ha mindannyian kutyaként viselkednénk. Én kiegyeznék azzal az emberséggel, ami a kutyák sajátja.

MN: Az előkészületek során megmutatta Danielának Louis Malle híres filmje, a Felvonó a vérpadra egyik jelenetét…

SL: Igen, mert annál, ahogy Jeanne Moreau az esőben sétál, én szebb jelenetet nem ismerek a filmművészetben. Sokat beszéltünk arról, hogy Malle hogyan követi Moreau alakját, ilyet csak a legnagyobb mesterek tudnak. Annyi minden van Moreau jelenlétében. Megpróbáltunk valamit átvenni ebből az elegáns és józan távolságtartásból.

MN: Azért akadnak még szép jelenetek a filmművészetben…

SL: Moreau-nak nincs párja, de most a szenvedélyes rajongó beszél belőlem, a tévedés jogát fenntartom. Truffaut is nagyon meg tudta sétáltatni a szereplőit, a Fahrenheit 451-ben is van egy csodás séta, amikor Julie Christie szóba elegyedik az Oskar Werner játszotta tűzoltóval. Godard-t sem kellett félteni ilyen értelemben, rögtön A megvetés elején van egy szemet gyönyörködtető séta.

MN: Erotikus jelenetből is van kedvence, ami mindent visz? Lehet eső nélküli is…

SL: Nagyon szeretem a Hullámtörésben azt a jelenetet, amikor Emily Watson és Stellan Skarsgård szerelmeskednek, miután házasságot kötöttek. A jelenet nyersesége egészen csodálatos.

MN: Hamar elhíresült az a szexjelenet, ami Rachel Weisz és Rachel McAdams között zajlik az első angol nyelvű filmjében, a londoni ortodox zsidó közösségben játszódó Disobedience-ben (a Titanicon A rabbi meg a lánya címmel futott – a szerk.). Arra gondolok, amikor a szerelmeskedés hevében Weisz
McAdams szájába köp…

SL: Nem volt semmi improvizáció, minden a forgatókönyv szerint zajlott. Én mindent előre megtervezek, story­boardot készítek minden egyes jelenethez. Mindent előre megmutattam a két Rachelnek, ők rögtön értették is a jelenetet, hogy milyen mögöttes tartalom van a kérdéses köpés mögött. Mindent megkoreografáltunk. Tudtam, hogy ez a jelenet a film szíve, itt talál igazán egymásra ez a két szerelmes nő.

MN: Az Egy fantasztikus nőben ehhez képest jóval visszafogottabb a testi szerelem ábrázolása.

SL: Mert itt a szerelmeskedés a film elején történik, jól jött a titokzatosság. A testekből sem akartunk sokat megmutatni, csak épp egy keveset.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.