Ha Hugh Jackman játssza Gary Hartot, akiből azért nem lett demokrata elnökjelölt ’88-ban, mert a sajtó odáig süllyedt a hírversenyben, hogy megszellőztesse a házas politikus állítólagos nőügyeit, akkor Gary Hart egy rokonszenves alaknak fog tűnni, akármit is követett vagy nem követett el a maga idejében. Hugh Jackman már csak ilyen – egy rokonszenvet árasztó alak, nem tehet róla, biztosan így született. Ennyit a nüanszokról. Harttal szemben ott a gaz Miami Herald, s felrúgja a macsó ügymenetet, hogy a nagyfiúk nőügyei – Lyndon B. Johnson kerül szóba – maradjanak csak meg férfitársaságban, a második whiskey után bedobott anekdotának. Úgy tűnik, az újságot nem az erkölcsi felháborodás, hanem a zaftos címlapsztori ígérete késztette arra, hogy Hart háza táján szimatoljon, de egy dolog biztos: a lapot megtestesítő, tokás és kopaszodó Kevin Pollak csak a rosszfiú lehet Jackmannel szemben. A The Washington Post kicsit jobban jár, bár Alfred Molina is a cinikus szerkesztői nézésével jön. A könnyed drámákat és súlyos komédiákat jegyző Jason Reitman valami nagyon relevánsat akart közölni a világgal, mintha az ősbűnt akarná felmutatni, hogy látjátok, feleim, itt csúszott félre minden. Csúszott vagy sem, a régi sztori senkit sem érdekelt, Reitman filmje úgy sikkadt el a médiazajban, hogy még egy kegyelemjelölést sem kapott a legjobb haj kategóriában. Pedig, ha fontosnak nem is fontos, komolykodása ellenére is végig szórakoztató film az Így ne legyél elnök, de sem a mai médiaviszonyokat, sem Trumpot nem innen fogjuk megérteni.
Forgalmazza a Bontonfilm
