Torrentmozi: dokumentumfilm

Látod, hogy repül

Spitfire

  • - borz -
  • 2019. június 16.

Mikrofilm

A 100 éves RAF (Royal Air Force; a brit Királyi Légierő) előtt tisztelgő látványos dokumentumfilm rendezői (David Fairhead, Ant Palmer) és operatőre (John Collins) szabályosan leborulnak a vadászgéplegenda előtt, és ezzel nincsenek egyedül.

A 100 éves RAF (Royal Air Force; a brit Királyi Légierő) előtt tisztelgő látványos dokumentumfilm rendezői (David Fairhead, Ant Palmer) és operatőre (John Collins) szabályosan leborulnak a vadászgéplegenda előtt, és ezzel nincsenek egyedül. Így tesz minden kései hódoló, akit megszólaltatnak, miközben végigvezetik a nézőt a Spitfire két évtizedes történetén, amely elválaszthatatlanul fonódott össze az angliai csata és a London elleni 1940/41-es Blitz sorsfordító eseményeivel.

Persze van mire büszkének lenni, és az egészséges patriotizmus nemzeterősítő szerepét se becsüljük le ezekben a nehéz brexites időkben, mindez mégis sok lenne a jóból (a filmidő: 99 perc), ha nem képeznének ellensúlyt a túlélők: a megmaradt, felújított gépmatuzsálemek és a Királyi Légierővel majdnem (vagy egészen) egykorú veteránok. Az öreg pilóták, szemben az ájuldozó és szuperlatívuszokat halmozó utókorral, egyszerűbben és tárgyszerűbben beszélnek a gépről és a saját szerepükről a honvédő légi háborúban. A csak a szépre emlékezés folyamában, ahol a narrációban (Charles Dance hangján) szó sem esik arról, hogy a gyorstalpaló kiképzésen átesett 18–20 éves fiatalok úgy hullottak, mint a legyek, s míg az elvesztett gépek pótlása, ha nagy erőfeszítések árán is, de biztosított volt, az emberekre ez nem állt; az egyik vadászpilóta említi, hogy inkább nem barátkoztak egymással, mert oly sok közeli barát elvesztése túl nagy lelki terhet jelentett volna. Legszorosabb szövetségesük a gép volt, nem kis részben attól függött az életük, és a Spitfire megbízható társnak bizonyult: gyors volt, nemcsak repülési sebességben, hanem reakcióidőben is, fordulékony és könnyen kezelhető. Elfogó vadásznak tervezték, de a folyamatos fejlesztések során más feladatokra, például felderítésre is alkalmassá tették; több mint húsz verziója egyre jobb motort, légcsavart, fegyverzetet kapott. A „méregzsákot” repülők szerencsésnek mondhatták magukat azon bajtársaikhoz képest, akik az észak-afrikai vagy mediterrán frontokon kétfedeles Gladiatorokkal néztek szembe a Luftwaffe elsöprő légi fölényével (többek közt Roald Dahl meghökkentő életében olvashatunk erről érzékletes leírást).

A visszaemlékezések közé korabeli híradófelvételek ékelődnek, részletek Leslie Howard óriási sikerű mozifilmjéből (The First of the Few, 1942) a Spitfire atyjának tartott Mitchell repülőgépmérnök életéről, Churchill hangja (az „ilyen sokan ilyen sokat ilyen keveseknek” beszéd, természetesen). A pilóták mellől – akik közül lengyelt és franciát is megszólaltatnak – nem felejtik ki a segédszemélyzetet sem, külön főhajtással a nők előtt, ami itt egy cseppet sem tűnik kényszeredettnek, hiszen többnyire ők végezték a precíziós munkát a repülőgépgyárakban, dolgoztak a radarállomásokon és térképszerkesztőként, akik a bejövő radarjelek alapján célra vezették a vadászokat, sőt repülték is a Spitfire-t a gyárból vagy a javítóból a légibázisra, tehermentesítve az RAF pilótáit.

És van még valami, ami végül mindent jóvátesz. Látod repülni ezeket a gépeket, mint még soha. A régi filmek és archív felvételek nem tudják visszaadni sem a dogfightot (amit így írt le egy öreg harcos: nekirepültél a köteléknek, kilőtted, amid volt, és azonnal elhúztál; pár másodperc volt az egész), sem a Spitfire-ek röptét. Eszméletlenül szépek, és amit a levegőben mutatnak, az csak a madarak szárnyalásához fogható.

Magyar felirat: Verdike

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.