Mikrofilm
Harminc év után összeállt a Forrest Gump stábja, de bármilyen innovatív az új filmjük, ez nem szólt nagyot
Robert Zemeckis rendező 30 év után ismét Tom Hanksszel és Robin Wrighttal készített filmet, a tavaly bemutatott Itt azonban bármilyen formabontó is, meg sem tudta közelíteni az 1994-es, 6 Oscar-díjat nyert filmklasszikus sikerét.
Előzetest kapott Nemes Jeles László új filmje
A Saul fiáért Oscar-díjat nyert magyar rendező alkotása, az Árva 1957-ben játszódik.
Romokból virágzott ki a budapesti éjszakai élet
Fehér vámpírok szívják a feketék vérét, de a Bűnösök véget vet ennek
Ryan Coogler filmje egy vámpírtörténeten keresztül mesél a bluesról, és úgy általában a fekete kultúráról – közben viszont a hollywoodi stúdiórendszert is a feje tetejére állítja, hogy véget vessen az afroamerikaiak kizsákmányolásának.
Új Oscar-szabály: immár a kategória minden jelöltjét meg kell néznie a szavazóknak
Felmerül a kérdés: eddig nem tették ezt?
A jó és a rossz csatája örök harc – interjú Ben Mendelsohn, Denise Gough, Kyle Soller színészekkel
Igazi mérföldkő lehetett volna ez a rajzfilm, és húsvéti filmnek is kiváló
A Biblia és az animáció találkozása soha nem sikerült annyira jól, mint az Egyiptom hercegében: a látványvilág a mai napig megkapó, mégis nosztalgikus. Húsvéti filmajánló egy animációról, amely akár a műfajt meghatározó mérföldkő is lehetett volna, ám mégsem vált azzá.
Összeállt a Harry Potter-sorozat felnőtt színészgárdája
Itt van az új Dumbledore, Hagrid és McGalagony!
Zombiapokalipszis, olimpiai bajnok bokszoló és minden idők legrosszabb esküvője – jön a Lengyel Filmtavasz
Április 23-29. között a Művész és az Uránia moziban lehet majd megnézni az elmúlt évek legjobb, legérdekesebb és legnépszerűbb lengyel filmjeit.
Titokzatos kékszemű idegenként tér vissza Johnny Depp
A Day Drinker című filmben egy titokzatos vendéget alakít egy privát jachton, ahol a pultossal együtt belekeveredik egy bűnöző sötét ügyeibe.
Sorozat lesz a Tigris és sárkányból
A 2001-es filmet tíz Oscarra jelölték, meglátjuk mit tud a tévéműsor.