Titokzatos kékszemű idegenként tér vissza Johnny Depp

  • narancs.hu
  • 2025. április 16.

Mikrofilm

Day Drinker című filmben egy titokzatos vendéget alakít egy privát jachton, ahol a pultossal együtt belekeveredik egy bűnöző sötét ügyeibe. 

Közel három év telt el azóta, hogy az elmúlt évek egyik legcsúnyább sztárszakítását követően Johnny Depp megnyerte a rágalmazási pert volt felesége, Amber Heard ellen. Arról, hogyan fajult kapcsolatuk idáig, valamint a per mocskos részleteiről ebben a cikkünkben írtunk hosszabban.

Hiába győzött Depp a jog szerint, ekkor már rég elvesztette azt a hírnevét és csáberejét, ami miatt nézők milliói kedvelték meg, és ami miatt joggal tartották őt a filmvilág fenegyerekének. Különös, de szerethető figuráival futott be (Ollókezű Edward, Ed Wood, Félelem és reszketés Las Vegasban), majd a koronát A Karib-tenger kalózaival tette fel a karrierjére, melynek Jack Sparrow-jaként az egész franchise motorjának számított. Ahogy azonban egyre több epizód készült a filmből, úgy kopott el a figura és Depp sármja is. Beleragadt ebbe a különcszerepbe, egy idő után pedig nem maradt más belőle, mint a giccs, a manír és az önismétlés. Az egykori sikergyárosból fáradt veterán vált, aki pénz helyett már inkább bukásokat hoz: A magányos lovas, a Transzcedens és a Mortdecai is elhasalt a kasszáknál, és egyre több hír szólt Depp problémás viselkedéséről, alkohol- és droghasználatáról. A Heard-ügy tehát egy eleve megtépázott hírnevű színészt ért el; nem csoda, hogy Deppet még azelőtt kirúgták a Legendás állatok-sorozatból, hogy ítélet született volna a rágalmazási ügyében.

Ebben az időben Hollywood egyik legfoglalkoztatottabb színészéből valódi számkivetett lett, aki csak függetlenfilmekben kapott szerepeket. Így készült el 2018-ban Hazugságok városa és a Richard búcsút mond. Egy évvel később újabb függetlenfilm következett, ez volt A barbárokra várva. A Minamata ezektől némileg sikeresebb volt, ebben W. Eugene Smith fotóst alakította, a kritikusokat is meggyőzve; 2022-ben ez a film nyerte el az Oscar „nézők kedvence” kategóriáját, mely egyfajta elhibázott lépés volt az Akadémia részéről, hogy a fiatalok számára is vonzóbbá varázsolják az Oscart. Petíció indult, hogy hozzák Deppet vissza A Karib-tenger kalózai-szériába, megtarthatta ekkoriban valószínűleg fő jövedelmének számító reklámszerződését a Diorral, az európai filmfesztiválokon díjakat kapott. Elkezdte önmagát is úgy keretezni, mint a cancel culture áldozatát, a közönség pedig láthatóan vevő volt erre az értelmezésre. A 2023-as Cannes-i filmfesztiválon hétperces álló ovációt kapott, mint a Jeanne du Barry - A szerető főszereplője – ez volt az egyik visszatérési kísérlete, amely során először színészkedett francia nyelven.

 
Johnny Depp a rendezésében Modi - Three Days on the Wing of Madness címmel készült életrajzi dráma bemutatóján a 72. San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2024. szeptember 24-én
Fotó: MTI/EPA/EFE/Javier Etxezarreta
 

Az igazi, nagybetűs VISSZATÉRÉS azonban még hátravan – de a hírek szerint nem kell már sokat várnunk rá. Johnny Depp ugyanis ismét szerepet kapott egy igazi hollywoodi produkcióban: ő a Day Drinker című film egyik főszereplője. Ez ugyan valószínűleg nem kelt akkora hírverést, mintha ismét kalóznak öltözne, de bizonyítja, hogy nem ciki és elítélendő már vele dolgozni.

A Day Drinkerben egy titokzatos vendéget alakít egy privát jachton, ahol a pultossal együtt belekeveredik egy bűnöző sötét ügyeibe. A bűnözőt az a Penélope Cruz alakítja, aki többször játszott már együtt Depp-pel: a 2001-es, a Betépve című filmben, A Karib-tenger kalózai negyedik felvonásában és a Gyilkosság az Orient expresszen 2017-es feldolgozásában, amely a színész egyik utolsó stúdiófilmje volt. A most készülő film mögött a Lionsgate stúdió áll, aminek fejese, Adam Fogelson szerint a film egy remek ötletet ötvöz elképesztő fordulatokkal. A rendező az a Marc Webb lesz, akit olyan filmjeiről ismerhetünk, mint az 500 nap nyár vagy A csodálatos Pókember-sorozat.

Ugyan a forgatás csak most kezdődött el, de Deppről máris kiszivárogtak képek, melyeken hosszú, ősz haját összefogva, elegáns öltönyben italozik, tengerkék szemével a távolba meredve. Ha ez nem lenne elég, a színész máris leütötte következő projektjét: magát a Sátánt fogja alakítani Terry Gilliam (Gyalog galopp, Brazil, Doctor Parnassus és a képzelet birodalma) legújabb filmjében, a The Carnival at the End of Daysben, melyben a Jeff Bridges alakította Isten úgy dönt, eltörli az emberiséget, akik csak arra számíthatnak, hogy Depp Sátánja valahogy megmenti őket.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.