A kórházügyben akciózó képviselőt indítja a DK Szentesen
Varga Ferenc korábban ellenzéki közös listáról került be a Parlamentbe.
Varga Ferenc korábban ellenzéki közös listáról került be a Parlamentbe.
Megkezdődött a Tisza Párt kongresszusa, amelyen az ígéretek szerint új szereplőket is bemutatnak. Az EP-delegáció vezetője hangolta a szimpatizánsokat.
A tiszalöki börtönben nem vették figyelembe, hogy látássérült, és megjegyzéseket is tettek rá.
Mert újságírói nem hajlandók Amerikai-öbölnek nevezni a Mexikói-öbölt.
Artyom Primak a halála előtt bocsánatkérő videót tett közzé, felolvasta, milyen bűnt követett el.
A BRFK egy kiemelt kommunikációs csatornát is létrehozott a NANE és a Patent Egyesület részére.
Szerinte Európával közösen biztonsági rendszert kell kialakítania Ukrajnának, amíg nincs a NATO-ban.
Belső vizsgálat folyik az intézményben.
Az ítélet indoklása szerint a hirtelen leállás súlyos károkat okozott.
A 24 éves afgán férfi a kihallgatásán azt mondta, szándékosan cselekedett.
A háttérsugárzás szintje nem emelkedett, de az első becslések szerint az szarkofágban keletkezett kár jelentős.
Havasi Bertalan jövőbeli feladatairól a későbbiekben adnak tájékoztatást.
Úgy tudni, Tüttőt a két legnagyobb európai politikai pártcsalád közötti alku eredményeként választhatják meg a Régiók Európai Bizottságának következő elnökévé.