Zelenszkij hírszerzési információkra hivatkozva arról beszélt, hogy Putyin NATO-országok ellen készít elő háborút

  • narancs.hu
  • 2025. február 14.

Külpol

Szerinte Európával közösen biztonsági rendszert kell kialakítania Ukrajnának, amíg nincs a NATO-ban.

Ukrajnának, amíg nem csatlakozik a NATO-hoz, 1,5 milliós hadseregre van szüksége ahhoz, hogy ellenálljon Oroszországnak – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken újságíróknak a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián.

Az ukrán államfő szerint amíg Ukrajna nincs a NATO-ban, addig Európával közösen biztonsági rendszert kell kialakítania, és fontos, hogy ezt az európai vezetők is megértsék. Az MTI összefoglalója az Ukrajinszka Pravda cikkére hivatkozva felidézte, Zelenszkij január közepén közölte, hogy jelenleg 880 ezer katona van az ukrán hadseregben, akik az egész országot védik.

Az ukrán elnök arról beszélt, hogy Oroszország már idén 15 hadosztályt készít fel kiképzésre és a fehérorosz irány megerősítésére. „Szerintünk az összes, vagy egy részük bizonyosan Fehéroroszország területén lesz. Ez 100-150 ezer katonát jelent” – jegyezte meg az Zelenszkij, aki szerint ez a nagy létszámú haderő egyáltalán nem biztos, hogy Ukrajna ellen indul támadásra „Megindulhatnak Ukrajnába, mint 2022-ben, vagy Lengyelországba, illetve a balti államokba” – mondta az elnök, hozzátéve, hogy

a hírszerzéstől kapott információk alapján gondolja úgy, hogy Vlagyimir Putyin háborút készít elő 2026-ra a NATO-országok ellen.

Az államfő leszögezte, hogy Ukrajna nem támaszt semmilyen feltételt az Egyesült Államoknak a Donald Trump amerikai elnökkel való találkozót illetően, és nincs olyan dolog, amelyet ne lenne hajlandó megvitatni. Kérdésre válaszolva, Zelenszkij azt mondta: megérti az Egyesült Államok vonakodását Ukrajna NATO-csatlakozásától, és nem biztos abban, hogy ez a jövőben változni fog. Zelenszkij azt sem zárta ki, hogy Ukrajnának változtatnia kell álláspontján a NATO-csatlakozási szándékával kapcsolatban.

„Akarunk-e a NATO-ban lenni? Igen, de pusztán a NATO szó miatt? Nem, valójában a biztonsági garanciák miatt. Ebben az esetben a fő kérdés ezeknek a biztonsági garanciáknak a tartalma lesz, különös tekintettel az ukrán hadsereg létszámára, illetve egy esetleges békefenntartó misszió paramétereire” – mondta, majd „vörös vonalnak” nevezte Ukrajna nemzetközi jogi területi integritását.

„Jogilag soha nem fogjuk elismerni az ideiglenesen megszállt területeket orosznak vagy bármi másnak, az ukránon kívül”

– jelentette ki Zelenszkij közölte. Az elnök arról is beszélt, hogy információik szerint Oroszország a közeljövőben még 2-3 ezer észak-koreai katonát készül telepíteni Oroszország kurszki térségébe.

Zelenszkij kitért arra is, hogy a csernobili atomerőmű 4. blokkjának szarkofágjába pénteken becsapódott orosz csapásmérő orosz drón olyan alacsony magasságban repült, ahol a radar nem láthatta. Szerinte ez azt jelzi, hogy Oroszország célzott támadást hajtott végre a szarkofág ellen. „A csapás pontosan a szarkofágra irányult, és pont a müncheni biztonsági konferencia kezdetének napján. Ez egyértelmű üdvözlet Putyintól és Oroszországtól” – mondta, hozzátéve, hogy ez a támadás is újabb bizonyítéka annak, hogy az orosz elnök nem akar véget vetni a háborúnak.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.