Ugyanazon a napon két nő is majdnem meghalt szülés közben a kistarcsai kórházban

  • narancs.hu
  • 2025. február 14.

Belpol

Belső vizsgálat folyik az intézményben.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság belső vizsgálatot folytat a Kistarcsai Flór Ferenc Kórházban, ahol december 23-án két szülő nő vérzéses sokk állapotában került az intenzív osztályra – tudta meg Válasz Online.

A lap riportjában – amit a 24.hu szemlézett – a két érintett nő elmondta,

hiába kérték, későn végezték el rajtuk a sürgősségi császármetszést.

A kórházban azt mondták, mindkét nőnek megrepedt a méhe, egyikük orvosi papírjaiban mégis „császármetszést követő utóvérzésről” írnak. A szülés után mindketten intenzív osztályra kerültek, ahol lélegeztetőgépre rakták őket. Sok vért veszítettek, egyikük összesen öt egység vért kapott, ami 2,25 liter. Az egyik újszülött is intenzívre került, az orvosok azt mondták, az első hat óra kritikus, nem is biztos, hogy túléli. Mindkét nőt ugyanaz az orvos, L. doktornő látta el, aki a kórház honlapján nem szülész-nőgyógyászként, hanem általános orvosként szerepel, az érintettek szerint pedig rezidensként dolgozik.

A Válasz Online megkereste a kórház főigazgatóját, de a belső vizsgálatra hivatkozva nem nyilatkozott. Mint kiderült, a vizsgálat azelőtt indult, hogy a nők panaszt tettek volna.

(Címlapképünk illusztráció)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Buli a reggeli felfrissüléstől kifulladásig – így látják az idei Szigetet a Narancs fotósai

  • narancs.hu

Meglepő fesztiválszettek, fényes nappal is csapató bulizók, rengeteg por, a koncerten épp elénk beálló ismeretlen, neonfényekkel kivilágított ösvények, napközbeni workshopok, esti koncertek, hajnalig tartó bulik és sakk a WC-ben – a Sziget az idén is pont ugyanolyan őrült, mint a korábbi években. Mutatjuk a Narancs fotósainak legjobb képeit az idei fesztiválról! 

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.