Publicisztika

Rögtön meg kell mondani, hogy Kövér Lászlónak, a Magyar Országgyűlés elnökének a pártkongresszusi beszéde és híres sajtónyilatkozata („A baloldal lételeme a permanens felszabadítás”, pestisrácok.hu, 2015. december 22.) – szemben az egyszerűsítő, többnyire szatirikus bírálatokkal – szerintem nem egyszerű ­reakciós ostobaság, sőt: érzéseinek egy része indokolt vagy legalábbis érthető.

Nemigen érdemes azzal foglalkozni, hogy ki volt a célközönsége Kövér László és barátai év végi bonmot-jainak a női kiteljesedés megfelelő módjairól.

Sorozatban a harmadik évet zárták a baloldali ellenzéki pártok szinte változatlan állapotban: távol attól, hogy a választók többsége elhihesse, hogy a következő választáson valódi győzelmi eséllyel indulnak majd. Legutóbb 2012 végén lehetett vélelmezni, hogy a következő megmérettetésen a baloldal labdába rúg; ha változó támogatottsági viszonyok mellett is, de a Fidesz dominanciája azóta megkérdőjelezhetetlen. A stagnálás kormányoldalon jelentheti az erőforrások felhalmozását, a „készülést” a jövőre vagy éppen a tartalékolást. Ellenzékben a stagnálás az erőforrások felélésével, a rekrutáció elapadásával, a remény folytonos csökkenésével jár.

Felemás évet zárt a Jobbik. Egyre nehezebb a kormánynál szélsőségesebbnek lenni, de a hosszú távú trendek szerint a Fidesz nem képes megakadályozni Vonáék erősödését.

Szorítok a tanároknak, és remélem, hogy lesz erejük kitartani. Másfelől már tudom, hogy vannak, akiknek a problémáját nem oldja meg a megnyomorító szabályhalmaz visszavonása.

A tavaly indult új fideszes pártlap, a Magyar Idők kulturális rovatvezetője, Orbán János Dénes (OJD) a minap a kormányzati kultúrpolitika tényezője lett: egyik napról a másikra 150 millió forintnyi közpénz irodalmi célú elköltését bízta rá a kormány. (Hogy ez hogyan fog zajlani, arról még lesz szó.)

Magyarországon nincs új Kádár-korszak egy nagyon lényeges szempontból: a munkához jutás és a létbiztonság tekintetében. Márpedig ma ez foglalkoztatja a legtöbb honfitársunkat.

Az esélyegyenlőség a rendszeralkotók számára azonos a széklábak gyártásával, azonos méretben, színben és formában.

Mi történne, ha civil és/vagy társadalmi mozgalmak veszélyeztetnék Orbánék hatalmon maradását? És ha a Jobbik? Vagy egy demokratikus ellenzéki erő?

Szüljünk gyerekeket, akik majd nem mehetnek egyetemre? Akikről már most tudjuk, hogy csak külföldön fognak eleget keresni?

Nyomtatott kiadásunk két hete az esszé rövidített változatát tette közzé, most itt a vágatlan dolgozat. Keményebb, izgalmasabb, jobban fáj.

Minden ellenkező állítással és feltételezett királyi dekrétummal szemben boszorkányok pedig igenis vannak, de ha mégsem lennének, ki lehet találni őket, és az pont olyan, mintha lennének. Évtizedekre visszamenőleg se lehet erre meggyőzőbb és lehangolóbb bizonyítékot találni, mint a menekültek miatti tömeghisztéria hazánkban.

Szűken vett kormányzati szempontból 2015. szinte a teljes eseménytelenség jegyé­ben telt. A menekültügyi törvénymódosításokhoz hasonló látszatintézkedések és a devizaalapú lakossági kölcsönökkel kapcsolatos jogi viták elvarrása sem feledtetheti azt, hogy nehéz felidézni bármi olyan kormányzati cselekvést, amire néhány év távlatából is az ország sorsát érdemben alakító változtatásként emlékezhetünk majd. Politikailag viszont igencsak mozgalmas hónapok állnak a miniszterelnök és a pártja mögött.

Közhely, hogy az elmúlt öt-tíz évben Budapest közterei fenekestül fordultak fel és vissza. Történt mindez azért, hogy a mai szemléletünk szerinti élhetőbb, átláthatóbb, gyalogos- és biciklisbarát tereket, utcákat kapjunk. De ennek ára volt. A Nyugati tér átalakítása apropóján a modern köztérépítészetet búcsúztatjuk.