Babarczy Eszter: Szülnék én, de

  • Babarczy Eszter
  • 2016. január 23.

Publicisztika

Szüljünk gyerekeket, akik majd nem mehetnek egyetemre? Akikről már most tudjuk, hogy csak külföldön fognak eleget keresni?

Magyarországon mind a nők, mind a férfiak többsége egyetért Ákos elhíresült kijelentésével a női princípiumról (tudományosan itt). Hogy helyes-e, ha így gondolkodik a magyarok nagy része, önmagában értelmetlen kérdés. Az én női öntudatom nem sérti, ha nők sokasága szeretné elsősorban az anyaságnak szentelni magát. Vádolható vagyok persze némi kriptoanyasággal, mert mindig szerettem volna anya lenni, ettől az igényemtől pedig liberális elkötelezettségem vagy a női egyenjogúság támogatása sem tántorított el. Nem hiszem, hogy a nemzetnek tartozunk azzal, hogy gyereket gyártunk, a helyzet mégis az, hogy sokan szeretnénk (vagy, ami engem illet, szerettünk volna) több gyereket, mint ahányat szültünk és felneveltünk. A legtöbben, akik végül kevesebbet szülünk, mint tervezzük, elég jó anyák akartunk lenni. Ez itt a dolog kulcsa, nem az állítólagos karrierizmus, az önzés vagy a fogyasztási kultúra és a Coca-Cola.

Az elég jó figyelemben, időben és végül, igen, pénzben mérhető, még ha szeretnénk is azt gondolni, hogy az anyaság igazán nem pénzkérdés. A magyar nők azért nem szülik meg a gyerekeket, akiket szeretnének megszülni, mert úgy érzik, nem tudnának elég jó körülményeket biztosítani nekik. Mert ami elég jó lenne, az egy gyerekszoba, egy jó iskola, végül pedig az egyetem. Biztos sokakat aggaszt az is, hogy nem tudnának 3 gyereket befizetni sítáborba, vagy – mint tanítványaimtól tudom – hogy egyes budai gimnáziumokban Abercombie & Fitch ingek és Nike cipők nélkül keserű az élet. De ha sóvárgunk a középosztályi státusz és életforma után – legalább a gyerekeknek –, az általában nem jelent mást, mint hogy egy kicsit feljebb, de legalább ne lejjebb, mint ahogy mi felnőttünk. Már szüleink is ezt szerették volna, és az ő szüleik is. Tanuljon a gyerek, vigye valamire.

Ha a nők nem szülnek, az azt jelenti, hogy eldugult a társadalmi mobilitás. Hogy a középosztályi életforma egyre kevesebbek számára elérhető, és a legtöbbször kétkeresős családban valósítható csak meg. Ezen önmagában sem a női egyenjogúságért vívott harc, sem a Fidesz pronatalista politikája nem segít. Erről tudományosabban itt.

Kedves Fidesz – mondhatnánk mi, szülni vágyó nők –, a ti „munkaalapú” (értsd: szakmunkásokra és betanított munkásokra) alapozott társadalmatokba szüljünk, pusztán abból a megfontolásból, hogy különben összeomlik a nyugdíjrendszer? Szüljünk gyerekeket, akik majd nem mehetnek egyetemre, akiket végtelenül fáradt és megalázóan szegény tanárok fognak tanítani leépült iskolákban? Szüljünk gyerekeket, akikről már most tudjuk, hogy csak külföldön fognak jó állást kapni és eleget keresni?

Nem meglepő módon az egyetlen réteg, ahol a gyerekek száma nem csökken, azoké, akik nem is próbálnak középosztályi egzisztenciára törekedni, ahol egy nőnek legfeljebb az ad szerepet és státuszt, hogy anya – ahol Ákos ősprincípiuma a maga teljességében érvényesül. Egyedül az alacsonyan képzett nők termékenysége – ahogy szépen mondják – nem csökkent jelentősen a rendszerváltás után, nem (vagy nem csak) azért, mert a gyerek számukra jövedelemforrás, hanem azért, mert eszükbe sem jut, hogy a gyerekek jó iskolába mehetnének, netán egyetemet végezhetnének, akik nem gondolják, hogy kell gyerekszoba, és eleve tudják, hogy a szegregált iskolában a többi gyerek se jár majd GAP-ben.

Gyereket akkor szülünk, ha úgy gondoljuk, hogy reménye van a tisztes, középosztályi neveltetésre, és aztán a tisztes, középosztályi életre. Tessék tehát egy jó országot csinálni, és akkor megszületnek azok a gyerekek.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.