Távozott Tóth Csaba a zuglói MSZP éléről

  • narancs.hu
  • 2024. október 13.

Belpol

Már szeptemberben lemondott. 

Már nem a Magyar Szocialista Párt (MSZP) korábbi országgyűlési képviselője, Tóth Csaba vezeti a párt XIV. kerületi szervezetét – írja a Népszava.

A lap figyelmét egy olyan poszt keltette fel, amelyet a szervezet szerdán tett közzé. Ebben az áll, hogy „ismételten” a helyi önkormányzati képviselőt, Sokacz Anikót választották meg elnöknek. Mindez azért is volt furcsa, mivel a személycseréről korábban semmiféle tájékoztatás nem látott napvilágot, a zuglói szocialisták legutóbb idén márciusban tették közzé utolsó bejegyzésüket, a személyi változásokról nem tájékoztattak. 

Mint a lap megtudta szervezet új vezetőjétől, Tóth Csaba szeptemberben lemondott, ezt követően választották meg őt. MIvel időközben teljes tisztújítás is volt a pártban, így fordulhatott elő, hogy egy hónap alatt kétszer is Sokacz Anikó került a helyi MSZP élére.

Tóth Csabát többen is a kerület erős emberének tartották, aki a háttérből képes irányítani a folyamatokat. 2021-ben Hadházy Ákos ellenében le kellett mondani az országgyűlési képviselő-jelöltségről, és bár akkor azt mondta, visszavonul a politikától, a zuglói szocialisták elnöki posztját megtartotta. Legutóbb a frissen megválasztott polgármester, a momentumos Rózsa András célozgatott a személyére, amikor azt mondta, hogy Tóth áll a helyi vagyonkezelő számlájának kiürítése mögött.

A politikus ellen az ügyészség befolyással üzérkedés bűntette miatt emelt vádat. Az ügyben szintén vádlott lett a nemrég távozott zuglói polgármester, Horváth Csaba, az MSZP országgyűlési képviselője, Molnár Zsolt, valamint a pártban korábban ugyancsak fontos posztokat betöltött Baja Ferenc is. Mindannyiukra végrehajtandó szabadságvesztést kért az ügyészség. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.