Tartalom

(2015-12-17)

Kis-Magyarország

Kis-Magyarország

Százezrek a melltartóban – Korrupció a záhonyi határátkelőnél

Évek óta fényűzően éltek a Záhonyról előállított korrupt határrendészek és pénzügyőrök. A környéken mindenki tudta, hogy miből van a pénzük, a hatóságok a közelmúltig mégsem léptek. Igaz, hiába a nagy rendőrségi akciók, Záhonyban fél perc alatt vásárolhatunk Ukrajnából hozott csempészcigarettát.

Publicisztika

Dés Mihály

Publicisztika

Boszorkányok pedig vannak

A menekülthecc

Minden ellenkező állítással és feltételezett királyi dekrétummal szemben boszorkányok pedig igenis vannak, de ha mégsem lennének, ki lehet találni őket, és az pont olyan, mintha lennének. Évtizedekre visszamenőleg se lehet erre meggyőzőbb és lehangolóbb bizonyítékot találni, mint a menekültek miatti tömeghisztéria hazánkban.

Pauler Tamás

Publicisztika

Hiába ingatag

A kormány és a Fidesz idei hullámvasútja

Szűken vett kormányzati szempontból 2015. szinte a teljes eseménytelenség jegyé­ben telt. A menekültügyi törvénymódosításokhoz hasonló látszatintézkedések és a devizaalapú lakossági kölcsönökkel kapcsolatos jogi viták elvarrása sem feledtetheti azt, hogy nehéz felidézni bármi olyan kormányzati cselekvést, amire néhány év távlatából is az ország sorsát érdemben alakító változtatásként emlékezhetünk majd. Politikailag viszont igencsak mozgalmas hónapok állnak a miniszterelnök és a pártja mögött.

Smiló Dávid

Publicisztika

Magunkat mégsem bonthatjuk el

A Nyugati tér átalakítása

Közhely, hogy az elmúlt öt-tíz évben Budapest közterei fenekestül fordultak fel és vissza. Történt mindez azért, hogy a mai szemléletünk szerinti élhetőbb, átláthatóbb, gyalogos- és biciklisbarát tereket, utcákat kapjunk. De ennek ára volt. A Nyugati tér átalakítása apropóján a modern köztérépítészetet búcsúztatjuk.

Egotrip
A szerk.

A szerk.

A szerk.

Olimpiát!

Budapest kész megragadni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által teremtett esélyt a 2024-es ötkarikás játékok rendezésére, és az erre pályázó Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) mögött széles a nemzeti összefogás.

A szerk.

A szerk.

Mérföldkő

Hogy milyen pártalelnök volt Pokorni Zoltán, arról ugyan lehetnek elképzeléseink, de inkább nem idézzük fel őket, hiszen a működésével kapcsolatos információk többsége még a maga idejében is csak a közvetlenül érintettek körében bírhatott némi jelentőséggel (bár efelől is vannak kétségeink). Mégis ebből a semmilyen alelnökségből mára valami érdekessé vált: Pokorni figurája. A halk szavú, ám nehéz életű tanárember, aki legalább egy gondosan kiválasztott szemüvegkeret erejéig képes volt gondolkodásra utaló tüneteket produkálni.

Belpol

Így hekkelte meg Orbán az európai menekültpolitikát

Belpol

Az eltévedt hullámlovas

Az elmúlt hónapokban senki nem panaszolta a magyar miniszterelnöknél többször, hogy nincs közös európai megoldás a menekültválságra. És senki nem tett többet azért, hogy ne is legyen.

Ellenzéki top 9

Belpol

Már majdnem tízen vannak

Mint minden lista, nyilván ez is vitatható; szerkesztőségünk a 2014 utáni ellenzékből az ő munkájukat értékeli a legjobbnak.

Külpol

Külpol

A kubai - Marco Rubio, a republikánusok titkos favoritja

Majd’ egy év van hátra az elnökválasztásig, de az Egyesült Államokban már dübörög a kampány. Míg a demokrata térfélen simának tűnik a jelölés, a republikánusoknál nagy a tolongás. A legnagyobb figyelmet még Donald Trump kapja, de a háttérben feltűnt a legesélyesebb jelöltjelölt.

Francia regionális választások

Külpol

Vészcsengő

Papíron volt rá esélye, de végül egyetlen régiót sem tudott megszerezni a szélsőjobboldal Franciaországban. Győztesnek egyik demokratikus erő sem érezheti magát, legfeljebb azok a választók, akik megakadályozták a szélsőséges, rasszista Nemzeti Front áttörését.

Interaktív

Tévé

Interaktív

Az emlékek bőröndje - Keresem a családom

Fellelni elveszett rokonokat, rátalálni messzire szakadt testvérekre, összehozni családokat – úgy lehet, ennél többet, szebbet, nemesebbet akkor se igen remélhetnénk az RTL Klubtól, ha amúgy a csatorna csupa-csupa jótékony célú, emberbaráti műsort sugározna.

Film
Könyv

Könyv

Forgách András író: „Nekem az anyám maga volt az égbolt”

1975-ben a Belügyminisztérium III/I-es ügyosztályán „PÁPAI-né” néven nyitották meg Forgách András édesanyjának beszervezési és munkadossziéját. Forgács Marcellné Avi Shaul Bruria férje egészségügyi állapota miatt állt ügynöknek. Róla szól az Élő kötet nem marad című könyv.

Könyv

Könyv

Közel a tűzhöz

William L. Shirer: A Harmadik Birodalom felemelkedése és bukása I–II.

Lám, egy újságíróból is válhat még komoly ember – sok más, okvetlenül fontosabb, általános tanulság mellett ezzel a reménykeltő személyes felismeréssel gazdagítja a szakmabeli olvasót William L. Shirer nagy sokára végre magyarul is megjelent alapműve – s persze életútja.

Zene

Zene

„Ízig-vérig urbánus” - Sebő Ferenc zenész, népzenekutató

Miért volt különleges a magyar népzene a múltban, és hol van a helye a mai életünkben? Ki tartja életben, és mi a szerepe ebben a táncnak? A táncházmozgalom meghatározó alakjával tudományos kutatásokról, Bartókról, Kodályról és az internet nagy lehetőségeiről is beszélgettünk.

Színház

Színház

Játssza a korát

A Csárdáskirálynő száz éve

A címe módosult, a szerepei híztak, fogytak és nevet váltottak, a címszerep beazonosítása pedig kétesélyessé lett az évek során, ám egyvalamiben nincs változás: Kálmán Imre operettje egy legenda.

Színház

A kerítést gyorsan meg lehet szokni

Menekültek és a színház

„Hogyan kellene erről beszélni?” – teszik fel a kérdést a menekültekről készült előadások. Van-e színházi nyelvünk hozzá? Kinek és minek a nevében szólaljunk meg, mikor azt sem tudjuk, hogy mi van? Az előadások maguk is reflektálnak saját bizonytalanságukra.

Képzőművészet

Képzőművészet

„Halott művészek is lehetnek a barátaim”

Wolfgang Tillmans fotóművész

Az Art Review szerint ő a harmadik legbefolyásosabb képzőművész a világon, Aj Vej-vej és Marina Abramović után; a „fotográfia Nobel-díját”, a Hasselblad Awardot két hete vette át, de az orosz hatóságokat mindez nem tartotta vissza attól, hogy betiltsák a kiállítását. Budapesti látogatásakor beszélgettünk vele.

Elmyr de Hory, a hamisítók királya

Képzőművészet

Aki tűzre vetette Picassót

Nem volt könnyű megírni a jó nevű magyar szakember mozgalmas életének történetét, hiszen azt is meghamisította.

Kiállítás

Képzőművészet

„Tudok én nevetni”

Forgács–Esterházy–Gerhes: Jelentés

A Capa Központban valójában három egyéni kiállítás látható, amelyek számos szállal kötődnek egymáshoz.

Gasztro
Tudomány

Együtt élni a Parkinson-kórral

Tudomány

Eredete ismeretlen

Kialakulásának okait nem ismerik, gyógyíthatatlannak mondják, de kezeléssel hosszú évekig „karbantartható”.

Sport

Interjú

Sport

„Ki tudom csinálni magam”

Lőrincz Olivér ultrafutóedző

Volt doppingellenőr és mountain bike szövetségi kapitány. Női versenyzői a világ legjobbjai közé tartoznak. Az amatőr futó­sport keresett edzője, de alig találkozik a tanítványaival.

Lokál

Térey János

Lokál

„Mit ültök itt? Ez nem mozi”

Szíves kalauz Debrecenben

Ildefonso Cerdá, az urbanisztika atyja szerint a városi lét két lényegi funkcióból, a mozgásból és a helyben maradásból tevődik össze. Ennek kereteit tanulmányozzuk most debreceni viszonylatban. Íme, a városom közepe, a városházi kereszteződés. Még nem egészen a szív, nem a szakrális közép, mert az a tágas tér a Nagytemplom előtt. Ez itt az észak–déli meg a kelet–nyugati tengely, a képzeletbeli cardo és a decumanus metszéspontja a barbár Alföldön.

Lélek
Szex