Juhász Attila

Lépéshátrányban - A Jobbik lehetőségei 2016-ban

  • Juhász Attila
  • 2016.02.07 11:01

Publicisztika

Felemás évet zárt a Jobbik. Egyre nehezebb a kormánynál szélsőségesebbnek lenni, de a hosszú távú trendek szerint a Fidesz nem képes megakadályozni Vonáék erősödését.

Felemás év után vág neki a Jobbik 2016-nak. Múlt év elején még önbizalomtól duzzadtak politikusai, a legtámogatottabb ellenzéki erőként, a Fidesz kihívójaként pozicionálták magukat.
A tapolcai időközi választáson pedig megtörtént, ami korábban soha: a Jobbik egyéni mandátumot szerzett. A választási eredmény igazolta a pártvezetés számára a néppárti stratégia, más néven a cukiságkampány sikerét. Ettől kezdve elmondhatták magukról: nem lehet eleve esélytelennek bélyegezni őket azzal, hogy úgyse lesznek képesek egyénit nyerni.

Tapolca után azonban megtört a Jobbik felívelő pályája. Ennek legfőbb oka, hogy a menekültválságban úgy magára talált és radikalizálódott a Fidesz, hogy mellette szinte nem maradt hely. Menekültügyben a Jobbik nem tudott erősebbet mondani a szélsőségesen menekült- és EU-ellenes kampányokat folytató kormánypártnál. Az viszont kérdés, hogy miért értékelik sokan ezt a helyzetet még mindig a szélsőjobboldal kordában tartásaként. E téren legfeljebb a Jobbik mozgásterének korlátozásáról beszélhetünk, miközben a szélsőjobboldali eszmék és üzenetek élnek és virágoznak. Gondoljunk csak a párizsi terrorakciót izraeli érdekekkel magyarázó népszerű összeesküvés-elméletre, melyet legutóbb épp Szentgotthárd fideszes polgármestere adott elő!

Vona évértékelője januárban

Vona évértékelője januárban

Fotó: MTI

A sajtóban megjelent egyes értékelésekkel szemben a közvélemény-kutatások alapján viszont az sem állapítható meg, hogy a Jobbik erőteljesen gyengült volna. A különböző intézetek felmérése szerint a párt támogatottsága 2015 végére 4-5 százalékponttal csökkent az összes választó körében, a népszerűségi mutató visszatért a tavaszi csúcspontot megelőző 11–15 százalékos szintre. Ez inkább stagnálás, mint visszaesés – ugyanakkor kétségtelen, hogy a Fidesz támogatottsága 5-6 százalékpontot emelkedett tavaly tavasz óta, így a két párt közötti olló újra kinyílt. A számok alapján látható, hogy a kormánypárt többségében nem a Jobbik rovására szerzett (vissza) szimpatizánsokat, hanem inkább a tőle korábban elpártolt bizonytalanok közül. Az Ipsos adatai­ból viszont az is kiderül, hogy a Fidesz szavazóinak ötöde szívesen voksolna másodsorban a Jobbikra. Utóbbi párt tehát nagyobb eséllyel tud majd átcsábítani mostani kormánypárti szimpatizánsokat, mint fordítva, tekintve, hogy a Jobbik-szavazók jelentős részének egyik fő jellemzője a kormányellenesség. Hosszú távon a Fidesz által menekültügyben alkalmazott szélsőjobboldali retorika még meg is könnyíti az átjárást a Jobbik felé.

A pillanat uralására berendezkedett Fidesz-stratégák persze gondolhatják azt, hogy mindig lesz olyan ügy vagy ellenségkép, amelyet előrántva megőrizhetik vezető pozíciójukat. Ám a hosszú távú trend azt mutatja, hogy a Fidesz politikája nem képes hatékonyan akadályozni a Jobbik erősödését. A 2006-ban még a MIÉP-pel közösen induló párt alig 2 százalékot szerzett az országgyűlési választáson. A 2009-es EP-választáson 15 százalékot értek el, egy évvel később a parlamentin pedig (listán) 17 százalékot. 2014-ben az országgyűlési választáson – a határon túli voksokat nem számítva – már 21 százalékot szerzett a Jobbik, majd a nyári EP-választáson átvette és azóta is tartja a második legnagyobb párt pozícióját. Hosszú távú tendencia, hogy a Jobbik egyes meghatározó választói csoportokban egyre inkább megközelíti a Fideszt: az Ipsos mérése szerint 2015 tavaszán a munkanélkü­liek, a szakmunkások és a 30 év alattiak körében a Jobbik meg is előzte a Fideszt. Utóbbi különösen fontos abból a szempontból, hogy jelenleg a Jobbik hordozza a fiatalos, dinamikus, feltörekvő imázst az öregedő kormányoldallal szemben. Ennek az útnak a végállomása – a Jobbik politikusainak reményei szerint – a párt hatalomra kerülése lehet. Persze könnyen lehet, hogy a Jobbikon belüli feszültségek, a további mérséklődés híveinek és ellenzőinek konfliktusa vagy a párt botrányai következtében megkopik a Jobbik támogatottsága. Jelenleg azonban – menekültválság ide vagy oda – egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a Jobbik 2018-ra a Fideszre veszélyes kihívóvá válik.

Négy lehetőség

E Jobbik által elképzelt „szebb jövő” felé négy különböző lehetséges út is vezethet a pártban, illetve a nyilvánosságban tárgyalt alternatívák alapján.

Az első, legvalószínűtlenebb út a további mérséklődés, ad absurdum a baloldali ellenzékhez – azon belül is leginkább az LMP-hez – való közel kerülés, a Fidesz leváltása érdekében az egykor hamvába holt „technikai koalíció” valamiféle felelevenítése lehetne. Ennek azonban több korlátja is van. Egyrészt kemény ellenállás van a Jobbikon belül a további mérséklődéssel szemben. Mind a tagság, mind a pártvezetés egy része – például Novák Előd vagy Szávay István – ellenzi ezt, de a párt szavazóinak jó része sem vevő a túlzott cukiságra. A felmérések továbbra is azt mutatják, hogy messze a Jobbik szavazói a legszélsőségesebbek, legyen szó akár a kisebbségekhez való viszonyról, akár a politikai erőszak igazolhatóságáról. Ráadásul ez az út adná a legtöbb lehetőséget a Fidesz számára is, hogy áttolja a Jobbikot a többi ellenzéki párt oldalára.

A második lehetséges út a pártszakadás, a jobb híján „mérsékelteknek” és „radikálisoknak” nevezett tömbök szétválása. Ez tulajdonképpen az első forgatókönyv egyik alesete lenne, a szerbiai példa követése, ahol ma a szélsőjobbról indult, de sikeres néppárti fordulatot végrehajtó Szerb Haladó Párt van hatalmon. Noha Vona Gábor egy interjúban maga is „inspirálónak” és érdekesnek nevezte Tomislav Nikolić és Aleksandar Vučić példáját, egyelőre ez az irány is valószínűtlen, hiszen a pártelnöknek ehhez nem lenne meg a kellő támogatottsága. A magyar politikai környezet is teljesen más, mint a szerbiai, itt a pártszakadásokat nemigen díjazza a közvélemény.

A harmadik, szintén nem valószínű lehetőség a Jobbik számára az „újraradikalizálódás”, azaz a visszatérés a 2013-ban elkezdett imázskampány előtti, szélsőséges hangvételű politizáláshoz. Bár a pártban lennének ennek hívei a 2015 második felében elszenvedett népszerűségvesztés miatt, sok esélye nincs a Jobbik visszafordulásának. Ezt nemrég a pártelnök is nyilvánvalóvá tette, amikor közölte: vele csak a néppárti stratégia folytatása képzelhető el. És bár Vona esetleges leváltásának híre időnként elterjed a sajtóban, ez jelenleg szinte elképzelhetetlen; a következő kongresszuson várhatóan megerősítik tisztségében a pártelnököt – ugyanakkor az elnökség tagjai maradnak azok is, akik ellenzik a néppártosodást.

Végül a negyedik és legvalószínűbb lehetőség, hogy a Jobbik folytatja az egyensúlyozást a néppárti és a radikális politizálás határán. Ezt – mint a fenti eredmények mutatják – eddig igazolta az idő; annyiban mindenképp, hogy ma a Jobbik az egyetlen olyan ellenzéki párt, amely a nyilvánosságban esélyesként jelenik meg a Fidesszel szemben.

Kérdés, hogy mit tudnak és mit akarnak tenni ez ellen a Fidesz vezetői: 2015 elejét kapkodás jellemezte ebből a szempontból. A tapolcai választás kampányában a Fidesz még intenzív „neonácizást” is bevetett a Jobbik ellen, teljesen hatástalanul. Az év végére visszatért a kormánypárt oda, hogy nem foglalkozik a szélsőjobboldali párttal, legfeljebb Kovács Béla ügyével vágnak vissza szükség esetén a Jobbiknak, de az nem világos, hogy a Putyin iránt ugyancsak elkötelezett Orbán-kormány meddig megy, illetve mehet el ebben a témában.

A Jobbik viszont egyre élesebben támadja a kormánypártot. A párt politikusai az általánosságokon túllépve nemrég kezdték el neveket említve, konkrét ügyekben korrupcióval vádolni a Fideszt. Érdemes lesz figyelni, hová fut ez ki: ha a Jobbik a jövőben olyan új információkat tár elő a kormányzati korrupcióról, amelyeket eddig nem ismert a nyilvánosság, akkor feltehetően olyan valaki súg nekik, aki sokat tud a Fidesz ügyeiről. Ebben az esetben igazolódnának be a Jobbik–Simicska-kapcsolatról terjengő pletykák, amikkel egyelőre jól láthatóan mind a Jobbik, mind a Fidesz nehezen tud mit kezdeni.

Mindent egybevetve az euroszkeptikus, illiberális államot építő, szélsőjobboldali üzenetekkel és témákkal operáló Fidesznek valószínűleg nehéz lesz fogást találni a Jobbikon. Leg­inkább talán abban bízhatnak a kormánypártban, hogy a Jobbik vezetői sem tudnák könnyen elmagyarázni a választóknak, hogy pártjuk – politikájuk tartalmát tekintve – mennyiben alternatívája a jelenleg hatalmon lévőknek, leszámítva persze azt a lényeges – és a választók egy részében bizalmat keltő – tényt, hogy a Jobbik még nem volt kormányon. Arra ugyanis a vázolt legvalószínűbb forgatókönyv alapján nem lehet számítani, hogy a Jobbik cukiságkampánya tényleges mérséklődéshez vezet: ahogyan Vona Gábor többször is leszögezte, ez inkább egyfajta stílusváltás, a program viszont mindenképpen marad.

Ez az alternatívahiány a neves radikalizmuskutató, Cas Mudde által többször is hangsúlyozott problémát jelzi: azt, hogy Európában nem elsősorban a szélsőjobboldal jelenti a veszélyt, hanem azok a kormánypártok, melyek a szélsőjobboldal politikáját átvéve radikalizálják saját társadalmukat.

A szerző a Political Capital vezető elemzője.

Neked ajánljuk