A holokauszt egy tapétaragasztó?

  • 2013. október 29.

Snoblesse

A címben feltett kérdésre olykor igen a válasz. Orosz dokumentumfilm a Verzión.
false

Oroszországban sem áll valami jól az oktatás, ezt bizonyítja a Karatigin ikrek esete, akik egy tévés vetélkedőben a következő kérdést kapták: mit jelent a „holokauszt”? A lányok pedig – találomra – a következő választ adták: egy tapétaragasztó. Mumin Shakirov filmrendező találkozott a Karatigin lányokkal, sőt, sokkal többet tett ennél: elvitte őket az auschwitzi emlékhelyre. A túrából dokumentumfilm lett, mely a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál programjában látható.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.