A regényben is valahogy így lesz a prágai tavaszból enyhe idő Prágában
Karafiáth Orsolya írása Yoko Tawada: Egy jegesmedve emlékiratai című könyvéről.
Karafiáth Orsolya írása Yoko Tawada: Egy jegesmedve emlékiratai című könyvéről.
A hatezer eurós pénzjutalommal járó elismerést a Majmom, Vergilius című kötetével érdemelte ki a szerző.
Mintha egy feszes tempójú film peregne a szemünk előtt: 1978-ban járunk egy szovjet laboratóriumban, ahol Rudolf Ivanovics Majer elmélyülten végzi pestissel kapcsolatos kutatásait.
„Nagy munkái tölgyei közt szelíd nyíresnek érezhette” zsoltárfordításait, feltételezte Szenci Molnár Albertről Németh László.
Ezt a könyvet olvasni olyan, mint a whiskyt műjégkockákkal inni.
„Az emberek szeretik a képeket” – hangzik el ez a naivan jelentőségteljes mondat, de ne bizonytalanítson el senkit, ennek a könyvnek (mely egy nagy ívű projekt része) még a sutaság is jól áll.
Első ránézésre inkább fotóalbumnak, ha úgy tetszik, „művészeti albumnak” tűnik a kiadvány, és ha e formátumot tekintjük, nem lehet kifogásunk.
Trilógiaként reklámozzák az izlandi szerző legújabb regényét, amelynek darabjai hazájában három különálló kötetként jelentek meg 1994-ben, 2001-ben és 2016-ban.
„Ha a náci párté lesz a parlamenti többség, ez a választás lesz az utolsó a következő tíz évben, és talán a következő száz évben is” – kalapozott Hermann Göring 1933 februárjában kampánytámogatásért a 24 legnagyobb német iparmágnásnál. A gyárosok rezzenetlen arccal járultak Hitler kasszájához. „A korrupció kitörölhetetlen tétel a nagyvállalatok költségvetésében” – így kezdődik a Napirend.
A Zichy Jenő és a Nagymező utca sarkán álló 31.-es számú épület – bár pirosra festett kapuja tele van graffitikkel – tisztes polgári háznak tűnik. Arra végképp nem gondolna senki, hogy az 1920-as évek végén ebben a házban olyan illegális tevékenység folyt, ami egy fiatal báró halálához vezetett. Az épületben ugyanis kokainbarlang volt, a ma kocsmaként használt pince pedig szado-mazo kínzókamraként működött.
Szétszálazható és újra összerakható nagyepika az, amit Szilágyi István imponáló magányában művel.
Van egy titokzatos elbeszélő, annyira titokzatos, hogy végig rejtély marad, hogy ki (mi) ő.
Amikor tavasszal, a járvány első hulláma idején, a kiadók későbbre halasztottak egyes megjelenéseket, több szavazónkban is felmerült a kérdés: lesz egyáltalán elég jó könyv a lista összeállításához? Idén ez volt a negyedik – ebből a harmadik magyar irodalmi – szavazás, és könyvekben a jelek szerint nem volt hiány.