Könyv

Ljudmila Ulickaja: Csak egy pestis

  • Karafiáth Metta
  • 2020. december 2.

Sorköz

Mintha egy feszes tempójú film peregne a szemünk előtt: 1978-ban járunk egy szovjet laboratóriumban, ahol Rudolf Ivanovics Majer elmélyülten végzi pestissel kapcsolatos kutatásait.

Majd jön egy telefon, hogy azonnal induljon Moszkvába, és prezentálja az addigi eredményeket. Egy rossz mozdulat, egy félrecsúszó maszk és Rudolf máris két lábon járó vírusgazdaként száll fel a vonatra. Vakcina nincs. Csak a gyomorideg. Snittről snittre haladunk előre, és nem csupán a vírus terjedésének vagyunk szemtanúi, hanem egy elnyomásra épülő rendszer embertelen könyörtelenségének és az ember törékenységének is.

Ahogy lendül előre a történet, egyszerre bomlik ki előttünk a kontaktkutatás eszeveszett hajszája és folynak össze a legkülönbözőbb sorsok, pánikreakciók és a tehetetlenséget követő belenyugvás. Nem véletlen a filmes érzésünk: Ulickaja egy 42 éves szövegéhez nyúlt vissza, amelyet egy forgatókönyvíró-kurzus felvételijére készített. És otthon van ebben a világban, ügyesen vezeti a pörgős történetet. A leírások lényegre törők, tömörek, képiségük erős, egyszerre teremtenek hangulatot és villantják fel a belső történéseket. A pártfegyelem árnyékában gyors egymásutánban felvillanó emberi sorsok pedig messze túlmutatnak a vírusveszélyen: egy félelemre, látszatra, ki- és elhallgatásra épülő rettenetes állam természetét tükrözik. Áthallásos régi szöveg, s ettől még félelmetesebb, még ismerősebb. 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.