KÖNYVMELLÉKLET

Kuruc kori énidő

Szilágyi István: Messze túl a láthatáron

  • Józsa Márta
  • 2020. december 2.

Sorköz

Szétszálazható és újra összerakható nagyepika az, amit Szilágyi István imponáló magányában művel.

Mintha örökösen egykönyves író lenne: egy-egy újabb regénye meglepetést okoz, néha előbányássza valaki a korábbi könyveit, azokat egyetemen tanítják, vannak elszánt hívei, interjút alig ad, nem foglalkozik a sikerrel. Teljesítményét senki nem vitatja, a rangos díjakat megkapta, tagja a DIA-nak, kevés, de jó kritikát kap. Olykor azt mondja: nem érzi túl jól magát a saját korában, ezért teremt magának egy másikat, minél visszább az időben. Ezt tette most is. Legújabb regényét olvashatjuk történelmi fikciónak, kriminek, eszmetörténeti elmélkedésnek vagy kis túlzással etimológiai csemegetárnak is. A szöveg két jól elkülöníthető részre oszlik: az első felében-harmadában az elbeszélő, a fejedelem környezetében élő Tompay Wajtha Mátyás a Rákóczi-felkelés vége felé utazást tesz az Oszmán Birodalomban, majd hazatérvén megírja az akkori közelmúlt éveinek, a „kuruc zajdulásnak” eseményeit. Nem könnyű a feladat: a háború rémségeivel való utólagos szembenézés közepette eltűnt felesége után is nyomoznia kell, akit a nevében csaltak ismeretlen helyre. Be is von, magunkra is hagy a nyomozásban: talán fontosabb az a lelkiismeret-furdalás, amit a fejedelem szekretáriusaként érez, mint az, hogy törékeny feleségét és gyerekeit a (végső soron országvesztő következményekkel járó) háború okán – ma is ismerős toposz – elhanyagolta és elveszítette. Persze nehéz eldönteni, hogy Szilágyi regényeinek mennyire vannak áthallásai, de talán van értelme az újabb történelmi regényt a 2001-ben megjelent, török korban játszódó Hollóidő – ahol a három részre szakadt Magyarországon ugyanígy rekonstruáltattak és emberközelivé hozattak a régmúlt hétköznapjai és profán szereplői a kikapós menyecskéktől a lázadókig – egyfajta folytatásaként olvasni.

A nagyon is létező kortárs magyar történelmi nagyregény fő jellemzője az önreflexió és önidő-reflexió, nevezzük, mondjuk, könnyed kortárs áthallásnak. Ám Szilágyi István műveiben ez nehezen, talán csak belemagyarázással érhető tetten. Ettől persze még kérdéses, hogy mennyiben kell szólnia a kortárs viszonyokról egy 18. században játszódó regénynek. Szilágyi, legalábbis a könyv első felében-harmadában, a kuruc-labanc megosztottság, a török-tatár-szilágysági-partiumi-kozák stb. közegek és porták, no meg intrikák világában kevés kapaszkodót hagy az olvasónak, hogy saját élményeként élje meg az ismeretlen régmúltat, amelyben pedig a szerző, egyáltalán nem először, oly otthonosan mozog, hogy elhisszük neki, hogy nem csupán képzeletbeli, hanem egyben imaginárius és szellemi otthona a közeg, legalábbis a regényidőben. Bár kiderülhet az is: lehet némi igaza akár úgy is olvasva, hogy nem sok minden változott az elmúlt háromszáz évben.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.