KÖNYVMELLÉKLET

A ló néz

Dezső András: Magyar kóla

Sorköz

A Zichy Jenő és a Nagymező utca sarkán álló 31.-es számú épület – bár pirosra festett kapuja tele van graffitikkel – tisztes polgári háznak tűnik. Arra végképp nem gondolna senki, hogy az 1920-as évek végén ebben a házban olyan illegális tevékenység folyt, ami egy fiatal báró halálához vezetett. Az épületben ugyanis kokainbarlang volt, a ma kocsmaként használt pince pedig szado-mazo kínzókamraként működött.

Ezzel a történettel kezdődik a szerző tavaly megjelent Maffiózók mackónadrágban folytatásának vagy inkább testvérének is tekinthető könyv, amely nagyjából az első oldalon berántja az olvasót, és aztán nem is engedi el. A maffiózók a magyar szervezett bűnözés történetét meséli el az 1970-es évektől, a Magyar kóla pedig a kokain magyarországi útját követi végig az 1920-as évektől napjainkig.

Ki gondolta volna, hogy száz évvel ezelőtt „Budapest kokainban úszott”, azt meg pláne nem, hogy ahol ma drogéria feszít az Andrássy úton, ott a 20-as években még az első magyar kokainbáró, Kokós Lexi mulatott és szívta fel bőszen a kis csíkokat? Az, hogy a 90-es évek és a 2000-es évek elejének alvilági és éjszakai életét meghatározta a drog, már kevésbé meghökkentő, az elő­ásott sztorik sora viszont annál inkább az. Nem mintha olyan durvák vagy elképzelhetetlenek lennének, hanem azért, mert Dezső – csakúgy, mint első könyvében – figyelemre méltó alapossággal veti bele magát a rendszer tanulmányozásába. A szerző érdeklődésének középpontjában – ahogy ezt többször ki is fejti – nem azok állnak, akik szombatonként két whisky mellett egy utcácskát is feltolnak az orrukba, de még csak azok sem, akik ezt naponta többször megteszik, hanem a nagy­halak, akiktől az anyag érkezik. Bár néhány rövid fejezet erejéig a szerző kitér híres emberek kokainos ügyeire is, felidézi Stohl András vagy Borkai Zsolt azóta legendássá vált történeteit, de ezek a könyv legkevésbé izgalmas részei. Ám ez is Dezső érvelése mellett szól: a kokainnal kapcsolatban valóban nem az egyszerű fogyasztó az érdekes, hanem az a jól megszervezett, ma is olajozottan működő hálózat, amelynek köszönhetően a kolumbiai ültetvényekről a fehér por a magyar emberek orrába jut. Azok az érdekesek, akik ma is mozgatják a szálakat, és ha jól csinálják, teljességgel láthatatlanok maradnak. Meg azok, akik már rég kiszálltak, rács mögé vagy a szerb maffia kezére kerültek, vagy esetleg maguk is függőkké válva meghaltak.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk