KÖNYVMELLÉKLET

A ló néz

Dezső András: Magyar kóla

Sorköz

A Zichy Jenő és a Nagymező utca sarkán álló 31.-es számú épület – bár pirosra festett kapuja tele van graffitikkel – tisztes polgári háznak tűnik. Arra végképp nem gondolna senki, hogy az 1920-as évek végén ebben a házban olyan illegális tevékenység folyt, ami egy fiatal báró halálához vezetett. Az épületben ugyanis kokainbarlang volt, a ma kocsmaként használt pince pedig szado-mazo kínzókamraként működött.

Ezzel a történettel kezdődik a szerző tavaly megjelent Maffiózók mackónadrágban folytatásának vagy inkább testvérének is tekinthető könyv, amely nagyjából az első oldalon berántja az olvasót, és aztán nem is engedi el. A maffiózók a magyar szervezett bűnözés történetét meséli el az 1970-es évektől, a Magyar kóla pedig a kokain magyarországi útját követi végig az 1920-as évektől napjainkig.

Ki gondolta volna, hogy száz évvel ezelőtt „Budapest kokainban úszott”, azt meg pláne nem, hogy ahol ma drogéria feszít az Andrássy úton, ott a 20-as években még az első magyar kokainbáró, Kokós Lexi mulatott és szívta fel bőszen a kis csíkokat? Az, hogy a 90-es évek és a 2000-es évek elejének alvilági és éjszakai életét meghatározta a drog, már kevésbé meghökkentő, az elő­ásott sztorik sora viszont annál inkább az. Nem mintha olyan durvák vagy elképzelhetetlenek lennének, hanem azért, mert Dezső – csakúgy, mint első könyvében – figyelemre méltó alapossággal veti bele magát a rendszer tanulmányozásába. A szerző érdeklődésének középpontjában – ahogy ezt többször ki is fejti – nem azok állnak, akik szombatonként két whisky mellett egy utcácskát is feltolnak az orrukba, de még csak azok sem, akik ezt naponta többször megteszik, hanem a nagy­halak, akiktől az anyag érkezik. Bár néhány rövid fejezet erejéig a szerző kitér híres emberek kokainos ügyeire is, felidézi Stohl András vagy Borkai Zsolt azóta legendássá vált történeteit, de ezek a könyv legkevésbé izgalmas részei. Ám ez is Dezső érvelése mellett szól: a kokainnal kapcsolatban valóban nem az egyszerű fogyasztó az érdekes, hanem az a jól megszervezett, ma is olajozottan működő hálózat, amelynek köszönhetően a kolumbiai ültetvényekről a fehér por a magyar emberek orrába jut. Azok az érdekesek, akik ma is mozgatják a szálakat, és ha jól csinálják, teljességgel láthatatlanok maradnak. Meg azok, akik már rég kiszálltak, rács mögé vagy a szerb maffia kezére kerültek, vagy esetleg maguk is függőkké válva meghaltak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.