Tán ilyesfélének érzi Závada Pál is ezt a karcsú, szép, a szöveggel egyenrangúvá váló 64 képet is tartalmazó kötetet (tervező: Pintér József), annak érezhette már másfél évtizede is, amikor először és másodszor megjelent, akkor még csak Szüts Miklós fotóival. Ez persze nem a Jadviga párnája, nem is a Kulákprés, de nem is könnyű kézzel odavetett vázlat, komoly és alapos kutatás van mögötte.
A 18. század elején kezdődött, amikor Zichy Péterné Bercsényi Zsuzsanna grófnő, a terület gazdája svábokat hívott be a birtokában lévő területre, kezdjenek valamit a rossz talajú, elnéptelenedett vidékkel. A budaörsi svábok története monográfiát is érdemelne, Závada szövege azonban maga is képeket villant fel. Az elbeszélő többes szám első személyben beszél, gyakran egy elképzelt figura, a térben és időben folytonosan kóborló, Goethe híres verséből vett Wanderer kérdéseire válaszolva. A hangnem olykor egyenesen Krúdyt idézi, lám, Závada így is tud írni: „Ő a maga részéről kifejezetten szeret temetőkben járni, bizonygatta Wanderer a vaskereskedőnének, és nemcsak azért, mert falaiknál dúsan virágzik az illatozó orgona…” Aztán a 20. századhoz, a második világháborúhoz és az azt követő kitelepítés tragédiájához és a kisajátításokhoz érve változik a hangnem. Igen, ezek is megtörténtek.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
