A hatvanmilliós bukta nagy része ugyanis köztartozás, s bár a riválisok közül is többen sárosak, a körmendiek ebben a versenyben a 16 milliós szja-tartozással az élbolyban tanyáznak, s amíg ezt nem rendezik, az APEH nem adhatja ki az indulási joghoz nélkülözhetetlen igazolást.
Jelen állás szerint tehát a Rába-parti piros-feketék hiába tudhatnak soraikban egy regiment korosztályos válogatott játékost, a csapat alá helyezett időzített bomba ki van biztosítva, a visszaszámlálás megkezdődött, és sokan már a fedezéket keresik.
A bajok nem most kezdődtek,
hiszen a csapat már évekkel ezelőtt is púp volt a kisváros költségvetésének a hátán, s bármennyire meglepő, a sikerek még tetézték a bajt. Három évvel ezelőtt a bajnoki döntőben a Marc-Körmend elütötte a Danone-Honvéd csapatát, a városi elöljárók piros-fekete csíkokat mázoltak az arcukra a diadalittas éjszakán, s mindenki természetesnek vette, hogy a csapat ősszel a nemzetközi porondon, idegen országok fiaival is kibetűzteti a városka nevét. Azon a mámoros éjszakán bizonyára súlyos sértések kíséretében csapkodták volna hátba azt a felebarátjukat a szurkolók, aki az indiánszökkenések közepette kritikusan megjegyzi, hogy ha így folytatjuk az ugrálást, hamarost csődbe megyünk.
Az elmúlt idényben aztán bekövetkezett az, aminek előbb-utóbb be kellett következnie, és amiről senki nem volt hajlandó tudomást venni. Bebes István klubelnök, vállalkozó - aki időközben a Fidesz színeiben az Országgyűlésbe és a helyi képviselő-testületbe is bemasírozott - egyedül állt a vártán, miközben a klub és a csapat rohant a vesztébe. A nemzetközi kupaszereplésre, a három, majd újabb két légiós szerepeltetésére nem volt fedezet, és az előremenekülésből egy hatvanmilliós csomagocska maradt hátra. Az elmúlt heti képviselő-testületi ülés után pedig kitört a botrány.
Történt, hogy a lemondott elnökség marsallbotját átvevő vezetők megjelentek az önkormányzat rendkívüli testületi ülésén. Az ülést azért kellett összehívni, mert a körmendi városatyák egy ízben már úgy döntöttek, hogy nem kívánnak belépni a klub működését a jövőben magára vállaló kft.-be. A kft. alapítására azért lett volna szükség, mert a klub számlájára az új idényben már kockázatos lett volna a veretes inkasszók miatt támogatásokat elhelyezni. A képviselők egy része viszont nem értette, hogy miért van szükség kft.-re, abba miért kellene belépnie az önkormányzatnak tulajdonosként, és miként lehetséges az, hogy ha a klub is birtokol egy 8 százalékos üzletrészt, akkor a hatvanmilliós adósság nem száll át a kft.-re.
A második nekifutást
a város szocialista polgármestere, Honfi József kezdeményezte, akit időközben felkerestek a klub új vezetői, és tájékoztatták, hogy miután tárgyaltak az APEH megyei igazgatójával, nyilvánvalóvá vált számukra, hogy semmiféle átütemezést nem kapnak a 16 milliós szja-tartozás kifizetésére, ezért a rendkívüli testületi ülésen szeretnék, ha a képviselők a következő évi támogatás terhére 8 millió forinttal kisegítenék a klubot, s így a szponzorok által fölajánlott másik 8 millióval együtt rendezni tudnák a szja-tartozást.
A polgármester annak rendje és módja szerint meghívta a klub vezetőit - köztük Patonay Imrét, az 1987-es és 1996-os bajnokcsapat edzőjét, volt szövetségi kapitányt -, hogy mondják el érveiket a jeles grémiumnak. Az ülés bemelegítő körében Bakóczay Gusztáv SZDSZ-es városatya név szerinti szavazást kért a kosárlabdacsapat támogatásának ügyében, amit a testület el is fogadott. Ekkor Kozó József, a szocialisták frakcióvezetője hóna alá csapta az ütve fúrót, és némi jogi csűrés-csavarással elérte, hogy külön voksoljanak a napirendekről. És saját pártjának polgármestere hökkent meg legjobban, amikor kiderült, hogy a napirend nem kapta meg az elegendő többséget ahhoz, hogy megtárgyalhassák. Patonayéknak pedig nem maradt más választásuk, mint további jó munkát, sikerekben gazdag esztendőt, a magánéletben pedig sok boldogságot kívánni a teremben maradóknak.
Azt csak találgatni lehet, hogy a szocialista Kozó József a fideszes volt klubelnöknek, saját polgármesterének vagy a körmendi kosárlabdázás szerelmeseinek szánta-e a gyomrost, mindenesetre betalált. Igaz, lehetett már olyan hangokat hallani a városban, hogy mégiscsak fölháborító, hogy huszonéves gyerekek nyugati autókkal furikáznak, és rengeteg pénzt nyúlnak le a kalickába dobálással, nem szólva a suvickosokról, akik halálra keresik magukat. Sokan viszont úgy gondolják, hogy ezt a játékot ezen a szinten hatvanéves korban nem igazán lehet eredményesen űzni, s mivel a többi csapat sem a létminimumot fizeti a játékosainak, ezzel a kollektivizmusról és szolidaritásról árulkodó felfogással manapság nehéz profi játékosokat szerződtetni.
Másnap Patonay Imre átballagott a városka főterén, fölcaplatott a polgármester irodájába, és a város érdekében kifejtett ténykedéséért kapott Pro Urbe Díjat nemes egyszerűséggel visszaadta. A jegyző éppen az ebéd utáni kávéjával barátkozott, és hirtelen nem is tudott mit mondani.
Az eset után
néhány nappal
Kozó József a Nemzeti Sportban arról panaszkodott, hogy továbbra sem érti, miért kellett volna a körmendi önkormányzatnak a kft.-ben részt vennie. Ugyanebben az interjúban felpanaszolta, hogy "hiába kértem többször is, hogy hadd láthassunk bele az egyesület gazdálkodásába, ennek részleteit nem tárták föl előttünk". Odáig már nem merészkedett a frakcióvezető a gondolatmenetben, hogy a gazdasági társaság tulajdonosaként az önkormányzat végre beleláthatott volna az egyesület gazdálkodásába. Azt viszont leszögezte: "A város józanabbul gondolkodó polgárai azt vallják: ebből elég volt!"
Pénteken minden bizonnyal a város kevésbé józanul gondolkodó polgárai fáradtak el a sportcsarnokba, ahová a klub vezetői szurkolói ankétot hívtak össze. Döbbent csendben ültek azok a fanatikusok, akik ezen a lelátón már szervezett utazásokat tettek pokolban és mennyországban egyaránt. Hitetlenkedve hallgatták, hogy mekkora adósságot halmozott föl a klub, és nehezen hitték, hogy ebből valaha is képes lesz kimászni.
Aztán az est vége felé fölállt egy kőszegi (!) úriember, és azt mondta: 13 éve járok meccsre, 13 éve ülök ugyanitt az éppen ügyeletes barátnőmmel. Vegyetek elő egy dobozt, vagy fordítsátok föl az egyik zsámolyt, én beleteszek 50 ezer forintot, és mindenkit arra kérek, amennyi van nála, dobja be, és talán összejön pár ezer forint. Patonay Imre próbálta lecsendesíteni az elszánt férfiút, mondván, hogy gondoljon azokra is, akik csak pár száz forintot hoztak magukkal, és innét még el akarnak menni meginni egy fröccsöt, de akkor már hiába volt minden. A kevésbé józanul gondolkodók elindultak a terem közepe felé, és szórták bele az ötszázasokat, ezreseket, tízezreseket. Öreg törzsszurkolók, apák, feleségek, apró gyerekek, aztán a vezetők és a játékosok.
Egészen pontosan 411 ezer forint gyűlt össze. A BC Marc-Körmend jelenlegi helyzetében semmire sem elég, mégis nagyobb az értéke, mint egy százmilliós éves költségvetésnek. Mert maga a bizalom. Talán nem véletlenül ültek magukba roskadva a csapat új vezetői. Ezzel ugyanis nem lehet játszani.
Bedobó István
